Shakira dalban üzent, Piqué pedig cserélte is a Ferrarit egy Twingóra

2023. január 16. – 17:42

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly júniusban derült ki, hogy a kolumbiai énekesnő, Shakira és a világbajnok focista, Gerard Piqué elválnak – utóbbi hűtlensége miatt. Az énekesnő több dalban is üzent volt férjének, az utóbbit már a focista sem hagyta szó nélkül – írja a Daily Mail.

Múlt héten jelent meg Shakira legújabb száma, amiben félreértelmezhetetlen üzenetek vannak. Az énekesnő márkákon keresztül próbálta meg érzékeltetni, hogy Piqué milyen visszalépést tett, mikor „lecserélte” őt egy huszonéves lányra: lecserélted a Ferrarit egy Twingóra és a Rolexet egy Casióra.

A focista most nem hagyta szó nélkül az egyébként hallgatottsági rekordokat döntő dalt.

Hétvégén egy Renault Twingóval érkezett egy barcelonai eseményre.

Ahogy a videón is látszik, Piqué mosolyogva szállt ki az autóból. Egyes források szerint Piqué még hasznot is húzhat a dalból: a focista a napokban partneri szerződést köthetett a Renault-val és a Casióval is.

A válás egyébként nyilatkozatai szerint összetörte az énekesnőt, aki először szeptemberben beszélt arról, hogy érezte magát. „Eddig csendben maradtam, és csak próbáltam feldolgozni az egészet. Nehéz beszélni erről, különösen azért, mert még mindig tart, ráadásul a nyilvánosság előtt zajlik az egész.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!