Sár vs. rohamrendőrök: 1-0

2023. január 15. – 12:51

Sár vs. rohamrendőrök: 1-0

Másolás

Vágólapra másolva

Napok óta tartanak az összecsapások a németországi Lützerathnál a rohamrendőrök és a klímaaktivisták között amiatt, hogy a kiüresedett falu melletti szénbányát újra akarják nyitni. A balhé nem most kezdődött, klímaaktivisták már 2013-ban elkezdtek beköltözni az üres faluba, ekkor döntött úgy ugyanis a német alkotmánybíróság, hogy engedélyt ad a bánya bővítésére. Most azért erősödtek fel az indulatok, mert az energiaválság miatt a német kormány úgy döntött, hogy engedélyezik a kitermelést a bányában.

A környéken több mint tízezer tüntető van, szombaton lovas rendőrök próbálták meg szétverni a tiltakozást.

A feszült helyzet szült néhány komikus pillanatot is, például a lenti videóban láthatót.

A tüntetők ellen vonuló rohamrendőrök elakadtak a nagy sárban, de olyannyira, hogy egy ponton nem akartak már mást, csak valahogy egymást kimenekíteni. Az egész jelenetet teljesen szürreálissá teszi, hogy miközben a rohamrendőrök a bakancsaikat akarják kihúzni a cuppogó sárból, közben egy csuhás klímaaktivista botorkál körülöttük.

A Twitteren egy kommentelő találóan meg is jegyezte, hogy tisztára, mintha az azincourt-i csatát látná megelevenedni.

Az azincourt-i csatát a francia és az angol hadsereg vívta egymással Észak-Franciaországban még 1415-ben. Ez volt a százéves háború egyik sorsfordító ütközete, amit az angolok nyertek meg a jobb győzelmi esélyekkel rendelkező franciákkal szemben, többek között annak köszönhetően, hogy a jól felpáncélozott franciák leragadtak a sáros csatamezőn.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!