Évek óta megszállva tartanak az ufók két magyar újságot

2023. január 10. – 04:55

Másolás

Vágólapra másolva

Korábban írtunk arról, hogy az Origo dézsából önti az olvasóira a csöcskontentet, hasonló jelenséget tapasztalni a NER-médiabirodalom két másik lapjának kínálatában is az ufós tartalmakkal kapcsolatban. Átnéztük a Bors Online és a Ripost mostani és közelmúltbeli kínálatát, hogy megtudjuk: mennyi időnk maradt még a Földet elpusztító ufóinvázióig.

Mindkét lap kiadócége a keresztény-konzervatív oldalhoz tartozó Mediaworks. Jelentéktelennek semmiképpen nem lehet nevezni a két bulvárlapot abból a szempontból, hogy mennyi emberhez érnek el. A Gemius statisztikái alapján a Ripost és a Bors is simán elér napi 300-500 ezer embert, vagy akár még többet is.

Forrás: Bors
Forrás: Bors

Az ufós híreikkel kapcsolatban nem arról van szó, hogy néhány évente látnak valami furcsa égi jelenséget, és megírják, hanem hatalmas mennyiségű földönkívülis tartalmat adnak az olvasóiknak. Pár naponta biztosan bele lehet botlani egy ufóba a kínálatukban. A Borson több mint 250 darab ufós hírt találtunk az elmúlt pár év archívumában keresgélve, de ez csak az a szám, amit az „UFO” kifejezésre kiadott a keresőjük. A Riposton több mint 500 találat van ugyanerre.

Időnként érzékeltetik a cikkeikben nem túl direkt formában, hogy hát kétséges, mennyire igaz a vázolt sztori, de többnyire még csak ilyen sincs. Sokszor nem hangsúlyozzák, hogy 99,9 százalékos a valószínűsége annak, hogy totális badarság az egész. (Persze felmerül a kérdés, hogy ha nem létező dolgokról van szó, akkor minek készül róla cikk.)

Bemelegítésként kezdjünk pár könnyedebb ufós hírrel. (Az idézetek mind cikkcímek.)

Az esetek többségében sima ufós hírekkel találkozhatunk: idegen űrhajó, földön kívüli lények, víz alatti ufóbázis, esetleg az idegenekkel kooperáló amerikai kormány.

Egy földönkívüli utazik a hátsó ülésen. Vagy valami olyasmi – Forrás: Bors
Egy földönkívüli utazik a hátsó ülésen. Vagy valami olyasmi – Forrás: Bors

De nem mindig intézik el csak annyival, hogy a földönkívüliek célba vették a Földet. El tudom képzelni, hogy egyes híreket látva például a nagymamám simán elkezdett volna félni. (Ez már mind Bors-cikk, zárójelben további érdekességek a tartalmukból.)

(„Az emberek következnek?”)

Forrás: Bors
Forrás: Bors

(Egy szakértő szerint az elrablások célja a megtermékenyítés, vagyis egy hibrid faj létrehozása.)

(Egy nő sokszor úgy ébred fel, hogy zúzódások, ujjnyomatok, szúrások és vágások vannak rajta.)

(Három hüllőszerű lény erőszakoskodott vele egy koszos, meleg szobában.)

(Egy konferencián lett volna jelenése, kormányzati összeesküvésekről tervezett előadást tartani.)

(Az idegenek már köztünk vannak, és alakváltók, így nem bízhatunk senkiben, hiszen bárki megjelenését felvehetik. Korábban már jártak itt, most visszajöttek, hogy visszavegyék az uralmat.)

Amikor már tényleg teljesen fellazul a téridő-kontinuum

És vannak olyan hírek is, amiknél már tényleg olyannyira megnyílt a csillagkapu, hogy nem érdemes a mi földi világunk keretrendszerében értelmezéseket keresni.

( „Olaszos megjelenésűek” voltak a földönkívüliek, garbó és piros, csíkos nadrág volt rajtuk. Szuvenírt is hoztak.)

(Egy férfi szerint az idegenek könnyedén hozzájuthatnak az államok összes titkához, hála különleges hírszerző egységeiknek, akikre senki sem gyanakszik. A legyek és a sirályok is ilyenek. „Ha legközelebb le akarsz csapni egy legyet, jól vigyázz! Ezzel lehet, hogy intergalaktikus háborút robbantasz ki.”)

Kémsirály – Forrás: Bors
Kémsirály – Forrás: Bors
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!