Az új-zélandi miniszterelnök arrogáns pöcsözött egyet a parlamentben, aztán dedikálta az erről szóló jegyzőkönyvet, és eladta egy jótékonysági árverésen

2022. december 22. – 10:55

Másolás

Vágólapra másolva

Pozitívba fordult az új-zélandi parlament december elejei minibotránya: egy jótékonysági árverésen több mint 100 000 új-zélandi dollárért (25,5 millió forintért) kelt el egy dedikált példány abból a parlamenti jegyzőkönyvből, amely rögzítette Jacinda Ardern miniszterelnök káromkodását – írja a BBC.

Az eset még december 12-én történt, amikor a parlamenti vitán az egyik ellenzéki politikus, a libertárius Davis Seymour arra kérte a miniszterelnököt, hogy mondjon egy példát arra, amikor hibát követett el, bocsánatot kért érte, majd kijavította. Válaszában Ardern arról beszélt, hogy utólag visszanézve sok mindent talán máshogyan csinálnának, de a Covid alatt is a legjobb belátása szerint cselekedett a kormány.

Aztán miközben visszaült a helyére, elmormolt egy nem a nagyközönségnek szánt megjegyzést: „Mekkora arrogáns pöcs”.

Pechjére viszont a bekapcsolt mikrofonjának köszönhetően mégis hallhatta a mindneki a nem túl miniszterelnöki beszólást, sőt, az örökkévalóság is gazdagodott vele, a mondatot ugyanis a parlamenti közvetítés és annak leirata is rögzítette.

A kellemetlen szituációt végül mindkét képviselő felnőttként tudta kezelni: Ardern bocsánatot kért Seymourtól, aki ezt elfogadta, és egyúttal boldog karácsonyt kívánt neki.

A történet viszont nem ért itt véget, Seymour ugyanis nem sokkal később azzal az ötlettel kereste fel Ardernt, hogy dedikálják mindketten a beszólást dokumentáló jegyzőkönyvet, és bocsássák licitre egy jótékonysági árverésen.

Ardern belement, a jegyzőkönyvet aláírták, bekeretezték, és elárverezték az interneten.

A nyertes licitáló százezer új-zélandi dollárt (25,5 millió forintot) fizetett a kordokumentumért. A férfi egy helyi lapnak elmondta, hitelt kell felvennie, hogy ki tudja fizetni a jegyzőkönyv árát, de nem bánja, mert „ez egy fontos pillanat Új-Zéland politikai történetében”.

Az árverésen összegyűlt pénzt az új-zélandi Prosztatarák Alapítvány kapja. Seymour az árverés után azt nyilatkozta, lenyűgözte a licitálól kedvessége, „akik nagylelkűségükkel mindenhol segítenek a pöcsöknek”. Ardern a Facebookon szintén megköszönte mindenkinek, aki licitált, és boldog karácsonyt kívánt, ezzel pedig úgy néz ki, tényleg lezárult a kínosból kedvesbe fordult sztori.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!