Összevissza olvasni mindenfélét a Blaha Lujza tér új székeiről, ezért elmentem, hogy saját fenékkel tapasztaljam meg az igazságot

Összevissza lehet olvasni mindenfélét az interneten a felújított Blaha Lujza térre kihelyezett bordó székekről, vannak emberek, aki szerint szűk, mások szerint hideg, sokan azt állítják, hogy nem érni el róla az asztalt, de

a legtöbb kritika egyetért abban, hogy úgy szar az egész, ahogy van.

A székek védelmére kelt azonban Bardóczi Sándor, Budapest tájépítésze, akit nagyon bántott „a kialakulóban lévő népítélet”, mert a Blahát tervező iroda egyéb projektjeiben egyedi bútortervezésekkel és fejlesztésekkel is foglalkozik, így „tisztában vannak az alapvető ergonómiai szabályokkal.” – írta.

Most akkor kinek van igaza? Kinek lehet hinni manapság?

Senkinek. Legfeljebb magamnak – állapítottam meg.

Ezért elmentem, hogy saját fenékkel tapasztaljam meg az igazságot, „kényelmetlen, rideg, egy igazi-real fapad, az igénytelenség maga”-e, ahogy a kommentelők írták, vagy egy ergonómiai csoda. Ücsörögtem, ficeregtem, forogtam, nyújtóztam és dülöngéltem, hogy megállapítsam:

A székek teljesen semmilyenek, ha nem írnék róla most, már el is felejtettem volna.

Lehet rajta csinálni mindent, amit egy széken szokott az ember, de többet nem is nyújt, nem fogok róla többet mesélni sem senkinek, ezer és ezer ilyen dolog van, amire leül az ember, aztán pár perc múlva odébbáll a „fú, de jót ültem az előbb” érzés nélkül. Nem hiszik? Menjenek el, és üljenek bele önök is!

Zárásul hadd idézzem kolléganőm meglátását a térrel kapcsolatban:

„A mindennapokban viszont azt még mindig nehéz elképzelni, hogy valaki önszántából a Blaha forgószékeire tervezzen meg egy baráti találkozást. Meg azt is, hogy a felújítás megoldaná annak a problémáját, hogy az a réteg, amely például eddig előszeretettel tartotta az átmulatott estéken nyilvános kocsmának, vécének és hányóhelynek a Blahát, kikerülne innen csak azért, mert a teret felújították.”