2022. november 30. – 11:38
„Lehullt a lepel. A Demokratikus Koalíció december 2-án 18 órakor elindítja az online tévéjét” – közölte Facebook-oldalán az ellenzéki párt. A múlt héten a Telexen is írtunk arról, hogy a Demokratikus Koalíció napokon át nagyon készült valamire, erre utalgattak folyamatosan az olyan posztokkal, mint „újra készülünk. Lesz mit nézni”, még Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke is szűkszavúan jelentette be: „Lesz mit nézni december 2-án 18 órától.” Most kiderült, hogy az online tévé lesz az, amit majd nézni lehet.
Erre egyébként korábban utalt az a rövid videó is, amit újra meg újra megosztottak a párt emberei, és amiben magukat a TV2 propagandisztikus híradójával, a Tényekkel szembeállítva mutatják be, olyan szövegekkel, mint „nekik mások megalázása, nekünk értékek közvetítése”, meg „van, akinek a TV hazugság, nekünk az igazság!”.
Korábban kerestük kérdéseinkkel a DK-t, hogy megtudjuk, lesz-e a tévében Gyurcsány Ferenc-főzőműsor vagy épp Kálmán Olga-interjúk, de azt a választ kaptuk, hogy „a részletekkel nemsokára jelentkezünk a DK Facebook-oldalán, addig is köszönjük a megértést!”.