Elon Musk életének bármelyik ébren töltött fél órája olyan mostanában, mint egy Office-epizód

2022. november 15. – 11:29

Másolás

Vágólapra másolva

Pár hete vette át Elon Musk a Twitter irányítását, és azóta a fél világ azt figyeli, mihez kezd a világ leggazdagabb embere a 44 milliárd dollárért felvásárolt céggel. Azt nem mondhatni, hogy unatkozik: kirúgta a programozók felét, bejelentette, hogy itt akár csőd is lehet, többszörösen átalakította az ellenőrzött felhasználók rendszerét, összeszólalkozott egy csomó celebbel, a republikánusokra szavazása bíztatta az amerikaiakat, és folyamatosan azt hangoztatta, hogy most jött el a szólásszabadság Kánaánja. A dolog annyiban bejött, hogy a Twitter látogatószáma emelkedik, annyiban viszont nem, hogy a hirdetők menekülnek a platformról.

(Részletesebben írtunk ezekről itt, vagy itt, vagy itt.)

De az igazán érdekes és tanulságos az, ahogy Musk az apró-cseprő dolgokat kezeli. Már persze önmagában az is, hogy milyen apróságokra szakít az idejéből, mint tulajdonos és vezérigazgató, aki mellékesen cégvezér még a Teslában és a SpaceX-ben is, vagyis szó szerint irtózatosan drága az ideje. Ennek tükrében llássuk a legutóbbi mikrosztorit, tegnapról.

  • Musk kitweeteli, hogy a Twitter app sajnos nagyon lassú, mert „több mint 1000 rosszul batchelt RPC-t hajt végre” a hírfolyam összeállításához
  • Egy csomó szakmabeli felhívja a figyelmét arra, hogy ez így igazából halandzsa, az égvilágon semmi értelme
  • Többek között egy Eric Frohnhoefer nevű programozó is, aki amúgy hat éve a Twitter androidos appján dolgozik
  • Musk erre visszakérdez, hogy akkor miért lassú a Twitter androidon, és mennyi RPC zajlik le, bármi is legyen az
  • Frohnhoefer hosszú tweetsorozatban magyarázza el, hogy a Twitter egyáltalán nem használ RPC-t, és amúgy mi okozza a lassúságot
  • Musk bejelenti, hogy Frohnhoefer ki van rúgva, majd miután a kommentelők számon kérik, hogy ez hogy fér bele a sokat hangoztatott szólásszabadság-abszolutizmusba, törli ezt a tweetet
  • A programozó viszont megerősíti, hogy tényleg kirúgták
  • Musk ezek után kijelenti, hogy kikapcsolnak egy csomó részt a Twitter kódjában, ami amúgy is csak szemét volt, és lassította a rendszert
  • A kettős azonosítást használó twitterezők észreveszik, hogy nem tudnak belépni a rendszerbe, mert az ellenőrző kódot küldő szoftverrész is ki lett kapcsolva

Hát mi ez, ha nem egy tökéletes Office-epizód?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!