Amerikában jogszerűen újraválasztottak egy hetek óta halott képviselőt

2022. november 10. – 11:39

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai politika mindig is tobzódott a színes egyéniségekben és bizarr epizódokban, utóbbira a kedden lezajlott, a tagállami adminisztráció mellett a kongresszus összetételéről is döntő félidős választás (amit itt közvetítettünk) meglehetősen erős példát szolgáltatott, mivel

Pennsylvania államban jogszerűen választottak újra egy októberben meghalt képviselőt.

A tagállami törvényhozás veterán tagja, a 85 éves Anthony „Tony” DeLuca október 9-én halt meg limfómában, azaz nyirokrákban. DeLuca 1982 óta csaknem húsz választáson diadalmaskodott pittsburghi választókerületében, és a keleti parti állam leghosszabb ideje hivatalban lévő képviselőjének számított. Annak ellenére, hogy a boltoscsaládból származó DeLuca halála közismert tény volt 64 ezer fős választókerületében, a szavazók 86 százaléka rá adta le a voksát – mondjuk az ősdemokrata körzetben a republikánusok még jelöltet sem állítottak, egyetlen riválisa a zöldpárti Queonia „Zarah” Livingston volt.

DeLuca post mortem győzelmét Pennsylvania állam választási törvénye (az Egyesült Államokban a nagyfokú autonómiát élvező tagállamok kezében van a választások eljárás szabályzása is) tette lehetővé; ez ugyanis előírja, hogy csak a szavazólapok nyomtatásának kezdetéig lehet jelöltet cserélni, és mivel ez a dátum szeptember végére esett, ezért DeLuca is jelölt maradt.

(AP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!