Megpróbálták kirángatni Putyin fenekéből Orbánt a lengyelországi magyar nagykövetség előtt

2022. november 5. – 16:40

Másolás

Vágólapra másolva

Lengyel aktivisták tartottak figyelemfelhívó performanszot a varsói magyar nagykövetség előtt. A beszámoló és a fotók szerint az Euromaidan-Varsó nevű közéleti kezdeményezés szervezésében egy tucat tüntető egy Vlagyimir Putyint ábrázoló bábu hátsójából próbált meg kirángatni egy Orbán Viktor-figurát. A fotók alapján úgy tűnik, hogy ez nem sikerült.

Fotó: Viktoria Pogrebniak
Fotó: Viktoria Pogrebniak

„Ma az egész Európai Unió Ukrajnát támogatja, egyedül Orbán támogat nyíltan egy terroristát. Ezzel mi, lengyelek, európaiak nem értünk egyet! Korábban azért jöttünk ide a nagykövetséghez, hogy a magyar kormányhoz forduljunk, de most már nem akarunk velük tárgyalni. Ma a magyar néphez fordulunk, és azt mondjuk: támogassátok Ukrajnát velünk együtt! Keljetek fel Orbán ellen!” – ezt Dominik Gąsiorowski lengyel aktivista mondta a helyszínen a közlemény szerint. A performansszal azt akarták jelezni, hogy elítélik Orbán oroszbarát politikáját, és amiért emberi értékek árán üzletel Oroszországgal.

Gąsiorowski egyébként a Leroy Merlin nevű francia üzletlánc elleni lengyel bojkott vezetője is, társaival azért hirdettek bojkottot az vállalat áruházai ellen, mert a Leroy Merlin nem hagyta el az orosz piacot az orosz-ukrán háború kitörése után.

„Több ezer embert megöltek, halálra kínoztak, elevenen elégettek, gyerekeket erőszakoltak meg, emberek millióinak házát rombolták le – ezek mind a terrorista Oroszország érdemei, és mindezt a magyar kormány támogatásával teszi. Mi ezt ellenezzük! Ezért vagyunk itt!”

– mondta a helyszínen Dmitro Licsman, a Putyinba szorult Orbán szobor alkotója, aki a szervezet önkéntese is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!