Négyezren lakják a fél Csepel-szigetnyi szigetet, de van válogatottja, és aki segít rajta, most akár kecskét is nyerhet

2022. október 26. – 20:03

Másolás

Vágólapra másolva

Szent Ilona-szigete a világ egyik legelzártabb területe, nem csoda, hogy Napóleon végső száműzetésére ezt a helyett választották a legyőzői: az Atlanti-óceánban fekvő szigethez legközelebb lévő szárazföld (az afrikai Angola partjai) csaknem kétezer kilométerre van onnan. Ráadásul rendszeres repülőjáratok nem is oda, hanem csak Johannesburgba közlekednek a szigetről (mint azt a cikk megjelenése után olvasónk, Ádám megírta).

A sziget parányi területen fekszik, 122 négyzetkilométeres területe fele akkora, mint a Csepel-szigeté. De még ehhez képest is gyéren lakott, lakosainak számát 4000-4500 környékére teszik (a Csepel-szigeten csak Szigetszentmiklóst több mint negyvenezren lakják).

De bármilyen kicsi is, egy magára valamit is adó államnak dukál egy futballválogatott. Pláne ha az az állam jogilag az Egyesült Királyság külbirtoka – Szent Ilona, Ascension és Tristan da Cunha néven a monarchia tengeren túli területe – részleges autonómiával ,saját kormánnyal és a király által kinevezett kormányzóval. Vagyis lazán, de ugyanannak a birodalomnak a része, mint amely az angol, a skót, az észak-ír vagy a walesi válogatottat adja a világnak.

Ráadásul ez a válogatott 2023-ban részt vehet a Csatorna-szigetekhez tartozó Guernseyben rendezendő Sziget-játékok futballtornáján, amire 19 jelentkezőből 16 kerülhetett be (sorsolással, amelyben Szent Ilonát az utolsó helyen húzták ki). Csakhogy a csapatnak nincs elég pénze, így – talán abból kiindulva, hogy egyszer már bejött nekik a szerencsejáték – 5 fontba kerülő tombolákat bocsátottak forgalomba.

Mint azt a Focibolond kiszúrta, a nyeremények listája igen figyelemreméltó. Szerepel egy Szent-Ilonai válogatott mez, egy lapostévé, egy „Staycation at Mantis” (ezt elsőre nem értettem, de egy olvasóm segített: belföldi vakációzás a sziget központi településén, Jamestownban lévő Mantis hotelben). A fődíj egy 125 köbcentis robogó, de legerősebb ajándéknak kétségkívül az 1, azaz egy darab kecske tűnik (az ajándékokat magánszemélyek ajánlották fel, így kerülhetett a listára egy feltehetően nem túl módos, de annál lelkesebb szurkoló és támogató révén a kecske is).

A Szent Ilona-i focisták emellett haladnak a korral, és Gofundme oldaluk is van. Összesen 25 ezer angol fontot (nagyjából 12 millió forintot) szeretnének összegyűjteni. Ott még csak 1660 fontnál járnak, és hét 5 fontos tombolából is el kell adni még minden szigetlakónak egyet, hogy legalább a cél közelébe kerüljenek. Na de a fociért – és egy reménybeli kecskéért – ki ne költene el ennyi pénzt?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!