A seggemet fingadóztasd – üzenik a dühödt gazdák az új-zélandi kormánynak

2022. október 20. – 09:04

A seggemet fingadóztasd – üzenik a dühödt gazdák az új-zélandi kormánynak
„A seggemet fingadóztasd” – olvasható egy tüntető szélvédőjére ragasztott az új-zélandi Wellingtonban október 20-án – Fotó: Marty Melville / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Több ezer gazda tüntetett Új-Zélandon egy új törvényjavaslat ellen, amely megadóztatná a gazdaságban tartott állatok okozta üvegházhatású gázokat. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a gazdáknak adót kellene fizetnie a tehénpisi, tehénböfögés és tehénszellentés után. A javaslat nem túl meglepő módon nem aratott osztatlan sikert a gazdák körében, az MTI beszámolója szerint több ezer állattartó tüntetett ellene országszerte több mint ötven helyszínen, sok helyen traktorokkal és kisteherautókkal vonultak fel.

Noha Új-Zélandon csupán mintegy ötmillióan élnek, körülbelül 10 millió tejhasznú szarvasmarhát és 26 millió birkát tartanak, az ország üvegházhatást okozó gázkibocsátásának pedig több mint fele a mezőgazdaságból származik. Azt eddig is tudni lehetett, hogy az országban a mezőgazdasági termelés súlyos természeti károkat okoz, igaz, eddig sokkal inkább a vízszennyezés számított központi problémának, mintsem a gázkibocsátás.

Gazdák tiltakoznak Wellingtonban 2022. október 20-án – Fotó: Marty Melville / AFP
Gazdák tiltakoznak Wellingtonban 2022. október 20-án – Fotó: Marty Melville / AFP

A kormány korábban ígéretet tett arra, hogy Új-Zéland 2050-re eléri a karbonsemlegességet, a terv részeként pedig azon van, hogy a mezőgazdaságban tartott állatok metánkibocsátását csökkentse. A javaslat szerint a gazdálkodóknak 2025-től kellene adót fizetniük az üvegházhatást okozó gázok után, de hogy mennyit, azt még nem tudni, az adó mértéke nem szerepel a törvényjavaslatban. A Farmerek Szövetsége szerint viszont az adó „kibelezné a kisvárosi Új-Zélandot”, a gazdaságaik eladására kényszerítené a tulajdonosokat, és végül növelné is a gázkibocsátást, mert az agrárüzemek a szomszédos országokba települnének, és onnan kellene az élelmiszert visszaszállítani Új-Zélandra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!