Tele van vele a net, de nem tudni, ki a rejtélyes nagykörúti futár

2022. szeptember 25. – 13:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A nagykörúti Wolt futár mozgásban – ezzel a címmel jelent meg egy rövid időn belül virálissá lett videó egy furcsa biciklisfutár-produkcióról. Erről ni, vagy Youtube-ról megnyitva:

A videó számos kérdést vet fel az emberben, de főleg azt, hogy

miért?

Mármint miért kockáztatja valaki az életét a főváros egyik legforgalmasabb (kör)útján, hogy a kormányt egy kézzel tartva, aprólékosnak szánt számolásunk szerint több mint egy tucatnyi pakkal felrakodva biciklizzen? Ráadásul úgy, hogy a csomagokon a legkülönbözőbb szolgáltatók és cégek márkajelzései vannak, a hátán hordott kék Wolt-táska mellett a McDonald's, a Pizza Hut és a KFC logóit ismertük fel (plusz a Mol Bubi kerékpárt). Igaz, többségüket már nem az elmosódott videón, hanem a szintén neten keringő fotókon, amikből Fluor is megosztott egyet a Twitteren.

De ki lehet a rejtélyes futár? Futár-e egyáltalán? Hiszen több kommentelő is megjegyezte, hogy a táskák mennyisége és a videón a mozgása alapján az valószínűsíthető, hogy nem volt bennük áru, hacsak nem egy-egy adag kis sült krumpli. Az is lehet, hogy művészi projekt, a futárok, vagy általában a dolgozó munkásosztály leterheltségét, agyonhajszoltságát szimbolizáló performansz, és persze az is, hogy valamelyik cég furcsa gerillamarketinges reklámja a felismerhető logójúak közül – gondoltuk.

Mivel egy nagy woltos táska van a rejtélyes biciklista a hátán – ami akár indokolhatná is a többi gyorséttermi papírtáskáját –, az ételfutár céget kerestük meg: tudnak-e erről a jelenségről, az ő emberükről van-e szó, esetleg valóban valami reklámkampány része volt-e ez a jelenet. Azonban a cég, amelyhez szintén eljutottak a képek, nem tudta megmondani, miről lehet szó.

„Az, hogy a rengeteg csomag mellett Wolt-táska is van a kerékpároson, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a mi partnerünk” – válaszolták. A fotók alapján sem tudták megerősíteni, hogy valóban a Wolt hivatalos futárját látjuk-e: „futár partnereinkről adatvédelmi okok miatt a beazonosításukhoz szükséges adatokat csak hivatalos hatósági megkeresést követően kérdezhetjük le, és csakis akkor tudjuk beazonosítani őket, ha be vannak jelentkezve a rendszerbe, vagyis éppen kiszállítást végeznek” – indokolták.

Megjegyezték ugyanakkor, hogy „a képen látható szituáció valószerűtlen egy valódi Wolt-kiszállítás során”. Ennek a legfőbb oka, hogy „a futárok maximum három rendelést tudnak egyszerre szállítani, illetve nem párosítják olyan futárral a rendelést, aki nem tudja azt elszállítani annak súlya és mérete miatt”. A cég emellett azt is meghatározza, hogy az ételeket a futártáskába kell tenni, vagyis az ő futárjuk nem hurcolhatna még a kezében is szatyrokat, táskákat.

A rejtélyes futár és motivációi tehát egyelőre a homályban maradtak, de a felszerelésén (a gumipókozott zacskókon és a vietnámi sapkára ragasztott „fejdísz”) arra utalnak, hogy alapos felkészülés után indult útjára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!