A tradicionális egyházak visszatérő problémája, hogy nehezen tudják meghódítani a fiatalokat és/vagy a kallódó lelkeket. Időről időre láthatók próbálkozások, és alighanem világítótoronyként fog kiemelkedni a próbálkozások tengeréből a magyar görögkatolikusok „Így szurkolnak a magyar fociválogatottnak a görögkatolikus atyák! :)” kezdetű csütörtöki posztja.
Kísérőszöveg is érkezett szerkesztőségünkbe a blikkfangos képválogatás mellé, ami szerint az összeállítás célja az, hogy
„a pénteki német–magyar meccs előtt több görögkatolikus atya és püspökük megmutatja, hogy szurkol és imádkozik családjával vagy paptársaival együtt a magyar csapat győzelméért”.
A szövegből és kilenc képből álló vizuális világ tökéletes egységéből sok minden kiderül: például hogy
- az atyák igazi mókamesterek is tudnak lenni, amikor a fejükbe húzzák a bolondos, piros-fehér-zöld zászlós sapkát;
- a nyakat övező kolláré nemzeti színben is kapható – bár ez a jelek szerint nem triviális, meg is kérdezi az egyik kommentelő, hogy „Tamás Atya! Ez nagyon jó, hol vetted?”;
- a híres-klasszikus Adidas Predatorban – piros-fehér-zöld csíkos! – dekázik a püspök;
- hogyan készülnek a mérkőzésre az egyházi vezetők és családjuk (a görögkatolikus egyház ősi hagyományai engedélyezik a papi házasságot).
Íme a poszt eredeti terjedelmében:
„A német–magyar meccs előtt több görögkatolikus atya lelkesen szurkol és imádkozik családjával vagy paptársaival együtt a magyar csapat győzelméért. Olvassátok el Szabó Tamás atya gondolatait és ha szeretnétek, osszátok meg a képeket!
Hat nap alatt megteremtette az Úristen a világot, s a hetedik napon megpihent, az ember bűnbeesett, s kiűzetett a paradicsomból…
Ám Isten megsajnálta az embereket és közéjük dobta a labdát!!!! Azóta elviselhető az élet itt a földön.
De komolyra fordítva a szót: legnagyobb istenérveink egyike a labda, melyet pusztán evolúcióval megmagyarázni lehetetlen.
A homo ludens, a játékos ember, aki az Isten képére teremtve, megtapasztalja a játék és a közösség örömét, az örökélet előízét.
A játékban ott a szabadság. A játék egy nagy demonstráció arról, hogy az ember több, mint aminek látszik. Játszik, s közben tanúságot tesz arról, ami jó, ami szép, ami igaz, ami az életben isteni.”
A hashtagekben már kevesebb a viccelődés, sokkal inkább árulkodnak a nemzet és az egyház iránti elköteleződés egységéről:
#hajramagyarok #foci #GERHUN #addmeguram #csakegyutt #magyarok
Szépen potyognak a lájkok a csütörtökön reggel kitett poszt alá, de mint a legjobb szándékú írásoknál, itt is akadnak olyanok, akiknek savanyú a szőlő. Az egyik kommentelő például bibliai idézetekkel megtámogatva fejezi ki rosszallását. Részlet:
„Az írás és a képek is bizonyítják számomra a priorotást, hogy béresek vagytok. (…) Csupán egy munka ez is. Persze írásba van foglalva, hogy hogyan kell viselkednie egy papnak, de a részletek kirajzolják, hogy távol van az igazi odaszántság. Persze a labdarúgás felé való elkötelezettség nyilvánvaló. De mi köze a magyar válogatottnak az Isten országához, hogy imádkozni kell a győzelméért? Talán Isten ügyét szolgálja Jah persze, hiszen a játékban van az örök élet előíze...”
A görögkatolikus papi válogatott egyébként rendszeresen pályára lép, apró fun fact, hogy az egyház vezetője, Kocsis Fülöp érsek-metropolita maga is örömmel dekázik.
