Megtaláltuk a világ legidiótább áremelését, avagy így nyírta ki a BKK szeptembertől a hetijegyet

2022. szeptember 9. – 18:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptember 1-jétől új ára van néhány BKV-jegynek és -bérletnek, ami persze nem is BKV-, hanem BKK-jegy és -bérlet, de ez tulajdonképpen mindegy is. Vagyis csak annyiban nem, hogy így nem a BKV, hanem a BKK nevéhez fűződik a világ garantáltan legidiótább áremelése.

Önmagában arra még csak-csak lehetne magyarázatot találni – akár az energiaárak alakulását, akár csak az általános inflációs környezetet –, hogy egy terméket egyik napról a másikra 31,31 százalékkal drágítanak. A BKK pontosan ezt tette a Budapest-hetijeggyel, amely szeptember 1-je óta az addigi 4950 forint helyett 6500 forintba kerül. Önmagában is kemény lépés ez, de nem egyedülálló, mint a tarifaváltoztatások listáján látható, sőt, nem is a legmagasabb mértékű emelés: a napijegy 1650 forintról 2500-ra drágul, ami 51,5 százalékos emelést jelent, és ugyanilyen arányban nőtt a Budapest csoportos 24 órás jegy ára (3300-ról 5000 forintra).

Csakhogy egy olyan struktúrában, amely elegyíti a különböző jegy- és bérlettípusokat – az időalapúakat és az utazás számához kötött, vonaljegy típusúak –, könnyű vakvágányra futni, ha nem rendszerszintű az árváltoztatás. Ebbe a BKK-nak sikerült is beleszaladnia: a félhavi, 15 napos bérletek árához nem nyúltak, csak a hétnaposokéhoz (amiket valamiért nem is hetibérletnek, hanem hetijegynek hívnak).

Mivel a félhavi bérlet ára 6300 forint volt – és maradt –, az a helyzet állt elő, hogy

szeptember 1-jétől 15 napra 200 forinttal olcsóbb a bérlet, mint a 7 napra érvényes jegy (6300 vs. 6500 forint).

Szóval a BKK hetijegye egyszerűen elvesztette az értelmét. Hogy a Csubakka-érvelést idézzük – ezúttal észszerűen – nincs értelme, egyszerűen nincs értelme annak, hogy elméletileg ilyen jegyet is lehet venni. Bárki, aki ezt teszi, konkrétan megkárosítja magát, hiszen ugyanannyi időre (plusz még 8 napra) 200 forinttal olcsóbban vehet bérletet.

Ugyanitt egyébként megjegyzem, hogy a BKK-nál bonyolultabban kategorizált díjszabást nehéz elképzelni. Az oké, hogy megkülönböztetnek vonaljegy típusú és időalapú jegyeket, de az már kemény, hogy ez utóbbiakat további több csoportra bontják: vannak simán „időalapú jegyek”, továbbá „havi bérletek”, „napijegy típusú jegyek” és „éves bérletek”. A havi és a félhavi bérletek logikusan egy kategóriában vannak, de a heti bérletek már nem oda tartoznak, hanem a „napijegy” típusba. Lehet, hogy az átgondolatlan áremelés hátterében is ez áll: más és más munkacsoportokban vannak ráállítva a BKK legjobb emberei az egyes jegytípusok árainak kiszámolására, és az Árkalkulációs Főosztály egyes alosztályai között elmaradt a magyar közszektorban megszokott széles körű és minden esetben magas szakmai alázatról tanúskodó, részlegek közötti döntéselőkészítő háttérmunka.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!