Már nem a K-híd a Sziget legmenőbb szelfipontja

2022. augusztus 11. – 16:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az idei, két év kihagyás után megrendezett Sziget Fesztiválon sok, leginkább látható változás történt. A hangulat alapvetően változatlan, ebből a szempontból olyan a fesztivál, mintha mi sem történt volna.

Azonban sokaknak – nekem biztosan – az egyik, elsőre látványos változás, hogy a fesztivál által híressé vált, állapotában már erősen leromlott K-híd nem úgy várja a fesztiválozókat, mint három évvel ezelőtt. Ennek oka, hogy

a híd egész egyszerűen a fesztivál területén kívülre került.

Fotó: Nagy Bálint / Telex
Fotó: Nagy Bálint / Telex

2022-ben – talán sokak meglepetésére – ez a látvány fogadja a Szigetre érkezőket. Igaz, Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője már korábban egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a több kisebb változtatás része – ami többnyire a fesztiválozók kényelmét szolgálája –, hogy a beléptetés és a karszalag-ellenőrzés is átalakul és az Óbuda-szigeten belülre költözik. Ezzel a lépéssel a fesztivál környezetének forgalmát próbálják tehermentesíteni, emellett a K-hídon is sokkal könnyebben tud majd mozogni az érkező tömeg.

Így többé nem fogadja az érkezőket a Sziget hatalmas logójával díszített, különböző nyelveken „köszönő” híd.

A 27. Sziget Fesztiválra érkezők a K-hídon, 2019-ben – Fotó: Balogh Zoltán/MTI
A 27. Sziget Fesztiválra érkezők a K-hídon, 2019-ben – Fotó: Balogh Zoltán/MTI

A változással pedig egy, már-már közhelyessé vált fotóhelyszín is megszűnt. A jövőben nem találkozhatunk ismerőseink Facebook- és Instagram-oldalán ilyen képekkel sem:

 Látogatók szelfit készítenek a 26. Sziget Fesztivál első napján a K-híd előtt – Fotó: Mohai Balázs / MTI
Látogatók szelfit készítenek a 26. Sziget Fesztivál első napján a K-híd előtt – Fotó: Mohai Balázs / MTI

A híd külseje is árulkodik róla, hogy állapota az elmúlt években-évtizedekben nagyon leromlott. Az Óbudai-szigetre vezető, 100 méteres hidat 1955-ben adták át. A K-híd azóta sok változáson és több millió fesztiválozón túl van, de nagyobb felújításon átadása óta nem esett át.

2019-ben Ed Sheeran koncertje után a telt házas napról távozó tömeget nem is bírta jól a híd, ezért mikor túl nagy tömeg gyűlt össze, már csak szakaszosan engedték át rajta az embereket. Három éve a BKK elismerte, hogy az elöregedett hídra ráférne a felújítás, de akkor is kiemelték, hogy ettől független biztonságosan lehet rajta közlekedni.

A Szigetről az Instagram- és TikTok-csatornánkon is tudósítunk a fesztivál ideje alatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!