Látványos képen a vörös holdnyugta a budai vár felett

2022. augusztus 9. – 22:38

frissítve

Látványos képen a vörös holdnyugta a budai vár felett

Másolás

Vágólapra másolva

Ez most tényleg egy valódi égitest, nem pedig kolbászkarika.

Pár napja egy francia fizikus vette hülyére a Twitter hiszékenyebbik felét egy kolbászkarikával, ami alá azt írta, hogy az a nemrég beüzemelt James Webb űrtávcső által készített részletgazdag fotó a Proxima Centauriról, ezt sokan el is hitték és továbbosztották a képet. A tréfa tanulsága az volt, hogy óvatosan kell bánni a hatásosnak tűnő képekkel.

A következő képekről viszont egészen nyugodtan elhihetik, hogy nem egy kolbászkarikát vagy egyéb tárgyat ábrázolnak, hanem egy valódi égitestet, a lenyugvó vörös Holdat, ugyanis megbízható hobbicsillagfotós olvasónk, Beinrohr László küldte őket nekünk. László korábban küldött már teliholdas képeket Pannonhalmáról, és a Jupiter és a Szaturnusz 400 évenkénténi együttállását is megörökítette az esztergomi tiszta égbolt fölött.

A vöröslő, lenyugvó Holdról a képek 2022. augusztus 5-én készültek, este fél 12-kor.

Hogyan lett a képen ilyen hatalmas a Hold, amikor a szemünkkel nem ekkorának láttuk?

Az extrém perspektíva a kis látószögnek köszönhető, hiszen egy nagy és nehéz, több mint 600mm fókusztávolságú objektívvel készült a kép: azaz a nagyon távoli dolgokat is nagynak mutatja. Az, hogy a város és a vár panorámája mégis ilyen „kicsinek” látszik a félholdhoz képest, az annak köszönhető, hogy nem a megszokott Dunapartról készült a kép – hanem Csömör belterületéről. Csömör már nem Budapest, a látnivalók többségénél több mint 15 km a távolság légvonalban.

A nyugvó Hold Budapest látképének meghatározó elemeivel, a Budai Várnegyeddel és a Bazilikával – Fotó: Beinrohr László / Eternipix
A nyugvó Hold Budapest látképének meghatározó elemeivel, a Budai Várnegyeddel és a Bazilikával – Fotó: Beinrohr László / Eternipix

Egy animált GIF is készült, ami a Holdnyugta fázisait mutatja

A Hold egyre sötétedik és vörösebbé válik, ahogy halad a horizont felé (ugyanolyan okokból kifolyólag, amiért a nyugvó Nap is vörös). Érdekesség, hogy a bal alsó sarokban levő templomtorony órája elég pontos időt mutat, az Erzsébet téri Óriáskereket éppen kitakarja a Hermina irodaház, de még a várnegyedben levő Turul-szobrot is kivehetjük ilyen távolságból is

Animáción a holdnyugta a Budai Vár felett – Fotó: Beinrohr László / Eternipix
Animáción a holdnyugta a Budai Vár felett – Fotó: Beinrohr László / Eternipix

Beinrohr László civilben kutatóbiológus, és az ilyen nehezen kivitelezhető, tervezést igénylő fotók készítése a hobbija, további fantasztikus képeit pedig itt lehet megnézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!