Látványos képeken a szombati telihold

2021. február 27. – 23:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ha önnél felhős volt az idő, vagy épp nem nézett ki az ablakon, most bepótolhatja a látványt.

Beinrohr László hobbi csillagfotós nem először küldött nekünk érdekes képeket, legutóbb decemberben mutatta meg a Jupiter és a Szaturnusz 400 évenkénti különleges együttállását.

Ezúttal 2021 második teliholdját örökítette meg Pannonhalmán. László természetesen teliholdnak nevezte, amit fotózott.

Lelkesen ki is posztoltam a Telex.hu Facebook-oldalára a fotókat, hogy szuperhold van, amit már nem is tudom, hol olvastam, mire a magyar csillagász és hobbicsillagász közösség megjelent a poszt alatt, és elmagyarázták, hogy

a szuperhold nem is létezik.

Legalábbis a csillagászatban nem. Szuperholdnak azt nevezi a köznyelv, amikor a Hold pályájának a Földhöz legközelebbi pontján következik be a telihold fázis. Bár ilyenkor 12%-kal nagyobbnak látszik a Hold átmérője, az emberi szem ezt nem képes érzékelni. Így hát a Telexen többé nem szuperholdazunk.

De inkább jöjjenek a képek!

Az első képen a holdkelte fázisai vannak rajta. A végére kifényesedik és kifehéredik a Hold. Február 27-én 17:50 és 18:00 körül készültek a sorozat képei.

A holdkelte fázisai a Pannonhalmi Apátság fölött 2021. február 27-én – Fotó: Beinrohr László / Eternipix
A holdkelte fázisai a Pannonhalmi Apátság fölött 2021. február 27-én – Fotó: Beinrohr László / Eternipix

A második képen már magasan járt a Hold, és el is bújt a baljós felhők között, de így is nagyon fényes volt.

A fényes szuperhold a felhők között 2021. február 27-én Pannonhalmán – Fotó: Beinrohr László / Eternipix
A fényes szuperhold a felhők között 2021. február 27-én Pannonhalmán – Fotó: Beinrohr László / Eternipix

László civilben kutató biológus, és az ilyen nehezen kivitelezhető, tervezést igénylő fotók készítése a hobbija, további fantasztikus képeit pedig itt lehet megnézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!