Elég lett volna neki, ha a háttérben söprögethet, Lewis Hamilton mégsem tudott szerepelni az új Top Gunban

2022. augusztus 9. – 15:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Forma–1-es elfoglaltságai miatt nem tudott szerepelni a Top Gun: Maverick című filmben Lewis Hamilton – írja a Vanity Fair interjúja alapján az MTI.

A 37 éves világbajnok azt mondta, hogy barátságuk a színésszel akkor kezdődött, amikor Tom Cruise néhány éve meghívta A holnap határa forgatására.

Az autóversenyző egyébként gyerekként rajongott az első Top Gun-filmért, annak hatására vadászpilóta akart lenni.

„Amikor meghallottam, hogy jön a második film, azt gondoltam, nem érdekel, milyen szerepet kapnék, akár még söprögetni, takarítani is hajlandó vagyok a háttérben.”

Tom Cruise bele is egyezett, Lewis Hamilton egy pilótát alakított volna. Az autóversenyző végül visszalépett a szereptől, mert a Forma–1 túlságosan lefoglalta.

„Tökéletességre törekszem, egyszerűen nem jutott rá idő”

– mondta.

Lewis Hamilton egyébként korábban a Zoolander 2 című vígjátékban is feltűnt, valamint Brad Pitt mellett ő az egyik producere egy új Forma–1-es filmnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!