Kétszer is nyert a lottón a szerencsés amerikai, aki még a szelvényt is ugyanott vette

2022. augusztus 1. – 06:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hat évvel azután, hogy egymillió dollárt nyert, Kevin Miller ismét belehúzott: a massachusettsi férfi ezúttal azon a lottón ütötte meg a díjat, amely a nyertes egész életére évi 25 ezer dollárt biztosít – írta a CNN. Ez a jelenlegi árfolyamon 10 millió forint évente.

A díjra a matematikai esély 1 az 1,8 millióhoz – ez a magyar hatos lottóhoz képest sokkal jobb, az 1 a 10 millióhoz, nem is beszélve az ötös lottó 1 a 44 milliós esélyéről –, annak viszont már jóval kevesebb az esélye, hogy valaki két lottójátékon is nyerjen, ráadásul úgy, hogy mindkét szelvényt ugyanabban a boltban vásárolja.

Millernek ez is összejött. A lucky for Life lottójátékot az Egyesült Államok 23 államában vezették be, Massachusettsben 2012 óta játsszák. A játékban 1-től 48-ig kell eltalálni a számokat és egy további számra 1 és 18 között kell tippelni. A két dolláros jeggyel öt kombinációt lehet megadni.

Valójában Miller lehetett volna szerencsésebb is, a fődíj ugyanis – amelynek esélye egy a 30 millióhoz – naponta ezer dollárt biztosít a nyertesnek egész életére. Aki egyben venné fel a nyereményt az 5,75 millió dollárt kap, ami tehát nagyjából 15 évnyi nyereménnyel egyenlő.

Ugyanígy fel lehet venni az évi 25 ezer dolláros nyereményt egyszeri összegben, ekkor a nyertes 390 ezer dollárt kap. Miller is ezt az opciót választotta: hogy ez a szerencsével párosuló bölcsességet vagy az ellenkezőjét jelenti az bizony attól is függ, milyen hosszú életű lesz a lottókat tekintve mindenképp szerencsés férfi.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!