Megérkezett a TikTok-válaszvideó arra, hogy a taxisok megint megúszták

2022. július 31. – 08:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt hetekben egyre-másra kerültek napvilágra a kormány megszorítócsomagjának a részletei. Az Orbán-csomagban előbb új, extraprofitadónak nevezett adókat vezettek be, aztán lényegében megszüntették a kedvezményes adózást lehetővé tévő kata adónemet azzal, hogy a katás adózók cégeknek nem adhatnak számlát – kivéve a taxisok.

Majd jött a rezsicsökkentés csökkentése, a villany- és gázárak emelése az ún. átlag fölötti fogyasztásra. Végül pedig, most szombaton, a kormány az üzemanyag-ársapka alól vette ki a nem magánszemély autósokat, méghozzá olyan gyorsan, hogy az érintettek annyit se tudtak mondani, jogállam. Viszont a taxisok már megint megúszták, ők továbbra is literenként 480 forintért tankolhatnak, szemben például az élelmiszert szállító kisteherautókkal, a betegszállítókkal vagy az iskolabuszokkal.

Hogy a taxisoktól a kormány mennyire fél, azt tudhatjuk az Uber működésével kapcsolatban július elején kiszivárgott iratokból. Ezekből kiderül: már 2015 elején az volt a kormányzati álláspont – Seszták Miklós akkori miniszter mondta ezt a jelenleg is pénzügyminiszter Varga Mihályra hivatkozva –, hogy „politikailag túl veszélyes volna hagyni szabadon működni az Ubert Magyarországon, kockáztatva ezzel, hogy a taxisok sztrájkba kezdenek.”

Az, hogy a taxisokkal milyen különösen kesztyűs kézzel bánik a kormány, már a TikTok világában is feltűnt. Illetve nem is ott, hanem – ha nem fake Patrik74656 felhasználó eddig már 19 ezres megtekintést elért videója – az egészségügyben.

A videó egyik kommentjében egyébként valaki megjegyzi, hogy nemcsak a rendelőintézetben van már ilyen kiírás, hanem: „bolt kasszájánal volt kiírva h távozás után reklamáciot nem fogadnak el. kivéve ha taxisok”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!