Harminc év után megint összeállt Kylie Minogue és Jason Donovan

2022. július 11. – 22:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ausztráloknak is van Szomszédok nevű sorozatuk, csak amíg nálunk többek között Nemcsák Károly és Ábel Anita karrierjét indította el a névrokon, addig ott kezdte a pályafutását Jason Donovan és Kylie Minogue, az utóbbit pedig azóta inkább lehet popsztárként ismerni, mint egy szappanopera szereplőjeként.

Az 1987-ben indult Neighbours című sorozat viszont július 29-én egy duplarésszel véget ér, és hiába hagyták ott mindketten az indulás évtizedében a sorozatot, Donovan és Minogue is szerepelni fognak a búcsúban. Mellettük ott lesz a szintén ausztrál Guy Pearce is.

A Neighbours Ausztráliában is sikeres volt, de amikor 1988-ban elkezdték adni az Egyesült Királyságban, közel 20 millió néző ült le elé. A Melbourne egyik kitalált negyedében, Erinsboroughban játszódó sorozat összesen 37 évig futott.

Hétfőn a Channel 5 kiadta az első képeket a pár szerepléséről, Donovan és Minogue (akik Scott Robbinsont és Charlene Mitchellt, a két fiatal szerelmest alakították)is posztolt a forgatásról a Twitterén:

Mindketten popzenei karrierbe kezdtek, miután otthagyták a sorozatot, Minogue a mai napig aktív, Donovan legsikeresebb viszont a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján volt, amikor négyszer is a brit slágerlisták élére került, többek között az énesknővel közös Especially For You című dallal.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!