Elveszett a kenguruja? Visszakaphatja a rendőrségtől

2022. július 10. – 13:54

Másolás

Vágólapra másolva

Öt-hat kilométeren át tartó üldözés végén fogtak be egy kengurut csepeli rendőrök vasárnap hajnalban. Az állatot a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállították

Csepeli járőrök hajnal kettőkor kaptak egy hívást az irányítóközpontból, hogy Budapest, XXI. kerületében a Szilvafa utcában egy kenguru kóborol. A kengurura gyorsan ráleltek, de a befogása már nem volt ilyen egyszerű.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta Facebook-oldalán, hogy az állat „hajmeresztő bátorsággal szökellt tova a forgalmasabb utcák, majd a II. Rákóczi Ferenc út irányába. Rendőreink 5-6 kilométeren keresztül voltak a nyomában, mire be tudták terelni az állatot egy olyan helyre, ahonnan már nem volt menekvés, és sérülés nélkül tudták intézkedés alá vonni.”

A rúgkapáló kengurut egy pokrócba csavarták, majd elszállították az Állatkertbe. A rendőrök megpróbálták kideríteni, hogy honnan szökhetett el, de gazdájára eddig még nem találtak rá.

Ha önnek hiányzik az egyik kenguruja – valódi, nem plüss kengururól van szó – jelentkezzen érte a rendőrkapitányságon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!