Bővít, sikeres, kapál, segít, nincs vége a láznak – Magyarország fölött az égbolt felhőtlen

2022. június 30. – 06:13

Másolás

Vágólapra másolva

A nyári hírszegény időszakban is feltűnő volt a nemzeti hírügynökség, az MTI csütörtök reggeli hírkínálata. Hajnali 4 óra 5 perc óta majdnem ezek a címek jelentek meg a Mai hírek menüben:

  • Több mint ezerhatszáz fiatal és álláskereső vállalkozóvá válását segítették a Dél-Alföldön
  • Bővítik a kistarcsai bölcsődét
  • Csongrád megyében befejezték a kukorica, a napraforgó és a cukorrépa második kapálását
  • Több gyermeknevelési intézményt korszerűsítenek Jászberényben
  • Nincs vége az építési, felújítási láznak a piacon egy felmérés szerint

Na jó, az első bekezdésben azért azt írtam, hogy csak majdnem, mert a felsorolt öt címből csak négy jelent meg 2022. június 30-án az MTI-ben. Az ötödik hetven évvel ezelőtti újságcikkcím: a kommunista pártlap, a Szabad Nép az 1952. június 11-i számának első oldalán találtuk.

Hogy melyik az? Ha esetleg nincs kedve vagy ereje tippelni a már kora hajnalban rekkenő hőségben, mutatom a megoldást:

Forrás: Arcanum
Forrás: Arcanum

Frissítés: Mire a cikkünk megjelent, az MTI már kiadta az Újra látogatható a szombathelyi Savaria Múzeum kőtára és az Enyhén nőtt a kínai feldolgozóipar teljesítménye júniusban című híreit is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!