A kormánymédia kiakadt a Blahára kitett zebrákon, pedig azokat Tarlós is javasolta

2022. május 7. – 10:43

frissítve

A kormánymédia kiakadt a Blahára kitett zebrákon, pedig azokat Tarlós is javasolta
Az új zebrák – Forrás: BKK

Másolás

Vágólapra másolva

„Értelmetlen gyalogátkelőkkel okoz elképesztő dugót Karácsony Gergely a Blaha Lujza téren” címmel közölt szöveget az Origo névtelen szerzője a tér átalakításának munkálatairól. A kormánykonform írás az ezúttal a címben jelző nélkül hagyott főpolgármesterre hegyezte ki feleslegesnek ítélt gyalogátkelőt – vette észre a Hvg.hu.

A valóságban azonban ezt a tervet 2019-ben még Karácsony elődje, Tarlós István mutatta be, a kormányzati szövegközlő felületen most kifogásolt zebrákkal együtt.

Az átkelőnek – amely révén a Rákóczi úton keresztül lépcsőzés nélkül lesz elérhető a Blaha Lujza tér – a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) is védelmére kelt: „Kedves Mediaworks hírcentrum, szíveskedjetek baromkodás helyett esetleg tájékozódni (ajánlott olvasmány: akadálymentesítés, jó reggelt kívánunk), már ha érdekel persze benneteket bármi is a városban. Meg úgy egyáltalán, le kellene jönni erről a teljesen autóspárti buta szemellenzőről, a városban ugyanis vannak olyanok például, mint lakók, ha esetleg nem tűnt volna fel” – állt a bejegyzésben.

A VEKE szerint a zebrák indokoltsága egyszerű „a budapestiek nem vakondok, rosszul tűrik, ha a föld alá kényszerítik őket, és nem szeretik ha föl-le kell lépcsőzniük csak azért, hogy átmehessenek az utca túloldalára. Az adjuk vissza a városlakóknak a közterületeinket elv keretében számos ilyen zebra készült, a kiskörút és a Nagykörút mentén is, a budapestiek teljes megelégedésére.”

A bejegyzés végül némiképp Karácsonynak is odaszúr, mondván, a főpolgármester sem hangsúlyozta, hogy a terv még Tarlós idejéből származik: „…de hát a magyar közéletben nem divat az elődök helyes cselekedeteit megemlíteni, sokkal egyszerűbb beleülni a készbe és azzal dicsekedni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!