Orbán Viktor a jog világában szerzett tudásával fölényeskedett egy kicsit Zelenszkijjel szemben, csakhogy az ukrán elnök is jogot végzett

2022. március 27. – 11:51

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorának vendége volt, ahol Nagy Katalin műsorvezető „kérdezte” aktuális ügyekről. A beszélgetés lényegi részét itt szemléztük, most csak egy vicces részt emelnénk ki külön, amire egy olvasónk hívta fel a figyelmünket. A videóban 8:55-től a következő párbeszéd játszódik le:

Nagy Katalin: Jó, akkor is, én megnéztem ezt a felvételt, és miután kommunikációval foglalkozom elég régóta, az látszott, hogy így kamerába nézni, ahogy Zelenszkij nézett, csak egy professzionális színész tud.

Orbán Viktor: Hát ő az.

Nagy Katalin: Az az. Csak azt mondom, hogy nem érezte éppen ezért úgy, hogy egy megrendezett jelenetben ül?

Orbán Viktor: Hát, egyfolytában ezt érzem, az európai politika nagy része megrendezett jelenetekből áll, ebben nincs semmi rendkívüli, ettől még komolyan kell venni az ilyesmit. Hát mindenki… én jogász vagyok, én onnan jövök, azzal a tudással élek, amit a jog világában gyűjtöttem össze. Aki színész, az meg azzal a tudással él és abból dolgozik, amit színészként gyűjtött össze.

Közismert, hogy Orbán Viktor jogász végzettségű, az ELTE jogi karán diplomázott 1987-ben. Volodimir Zelenszkij pedig valóban színészként vált ismertté hazájában, de most jön a csavar:

ő is jogot végzett, életrajza szerint 2000-ben szerzett jogi diplomát a Kijevi Nemzeti Gazdaságtudományi Egyetemen.

Abban is hasonlít a két országvezető, hogy az egyetem befejezése után egyikük sem jogászként helyezkedett el. Csak míg Orbán az itthoni rendszerváltás után rögtön az Országgyűlés soraiban találta magát (és ott ül azóta is, tehát szigorúan véve „a jog világában”, jogász munkakörben egy percet sem töltött), addig Zelenszkij a szórakoztatóipar felé mozdult, producerként és színészként dolgozott, mielőtt 2019-ben Ukrajna elnöke lett.

Akinek ennyi móka nem elég, annak ajánljuk témába vágó videónkat, amelyben Nagy Katalin a fentiekhez hasonlóan izzasztó kérdéseit szedtük csokorba a legendásan kemény pénteki interjúkból:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!