Kásler Miklós bejelentette, hogy Nobel-békedíjra jelölte Böjte Csabát, de hogy kinél és mikor, az nem derül ki

2022. március 24. – 14:01

Másolás

Vágólapra másolva

Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy Nobel-békedíjra jelölte Böjte Csaba testvért.

„Azt gondolom, a több évtizedes munkájának gyümölcseként, megérdemelné az idei Nobel-békedíjat!”

– írta egy szerdai posztban, amit aztán csütörtökön ismét kirakott, mert az előző bejegyzés „értesítés és nyom nélkül, az esti órákban eltűnt az oldal idővonaláról” (ez utóbbiról a Kásler Miklós Támogatói oldala kommentben már meg is jegyezte, hogy biztos csak „technikai hiba”, mert „Facebook nagytestvérnek nem tetszik a jelölés”).

A Nobel-békedíjra a jelöléseket a Wikipedia szerint kiválasztott személyek szűk köre teheti meg. Ebbe a „szűk”, több ezres körbe korábbi díjazottak, a nemzetgyűlések és kongresszusok tagjai, egyetemi tanárok, nemzetközi bírók és különleges tanácsadók tartoznak. Ezek alapján elképzelhető, hogy Kásler Miklós is jelölhet. A norvég Nobel-bizottság, amely arról dönt, hogy ki kapja a díjat, nem kommentálja a jelöléseket, 50 évig titokban tartja a jelölők és a sikertelen jelöltek nevét, és ugyanerre kérik a jelölőket is, erről viszont ezek szerint nem szóltak Káslernek.

Fotó: Ill. Niklas Elmehed / Nobel Media
Fotó: Ill. Niklas Elmehed / Nobel Media

A folyamat hosszadalmas:

Amint a képen is látszik, a jelölés hónapokkal ezelőtt lezárult, a végső határidő 2022. január 31. volt. Már az is nyilvános, hogy a 2022-es díjra 343 jelölt van, akik közül 251 személy, 92 pedig szervezet. Ez minden idők második legtöbb jelöltje, a jelenlegi rekordot, 376 jelöltet 2016-ban érték el. Márciusban már az előválogatással is végez a szervezet, a bizottság értékeli a jelöltek munkáját, és összeállítja a szűkített listát.

Felmerülhet hát a kérdés, a Facebook népén kívül kinek küldte jelölését a Nobel-békedíjra Kásler?

Az Emmi miniszteréhez a következő kérdéseket küldtük az üggyel kapcsolatban, gyors válaszában reménykedve:

  • Elküldte-e Böjte Csaba jelölését a norvég Nobel-bizottságnak?
  • Ha igen, mikor?
  • Ha nem, mikor tervezi?
  • Tudja-e, hogy január 31-én lejárt a határidő?
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!