David Attenborough, Greta Thunberg és Ferenc pápa is a Nobel-békedíjra javasoltak között

2022. február 1. – 14:55

Másolás

Vágólapra másolva

A Nobel-díj jelöltjeit világszerte több ezren jogosultak javasolni, a parlamentek egyes tagjaitól kezdve a korábbi győztesekig. A norvég Nobel-bizottság, amely arról dönt, hogy ki kapja a díjat, nem kommentálja a jelöléseket, 50 évig titokban tartja a jelölők és a sikertelen jelöltek nevét. Az egyes jelölők azonban nyilvánosságra hozhatják jelöltjeiket, így tett most például a norvég törvényhozás is, aka listájukon a következők szerepelnek:

  • David Attenborough brit természetfilmes,
  • Greta Thunberg,
  • Ferenc pápa,
  • Alekszej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki,
  • Szvetlana Tyihanovszkaja belarusz ellenzéki vezető,
  • Simon Kofe tuvalui külügyminiszter,
  • az Egészségügyi Világszervezet,
  • a mianmari nemzeti egységkormány is.


A norvég törvényhozók által nyilvánosságra hozott további jelöltek között szerepel a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság, a WikiLeaks és Chelsea Manning, a NATO, a CARE segélyszervezet, Maszih Alinezsád iráni emberi jogi aktivista és az Északi-sarkvidéki Tanács, az Északi-sarkvidéki nemzetek együttműködésének kormányközi fóruma – derül ki a Reuters norvég törvényhozók körében végzett felméréséből.

A hétfőn lezárult jelölések nem jelentik a Nobel-bizottság jóváhagyását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!