A Lazio edzője mellékesen beleszállt a Honvédba

2022. február 17. – 20:35

A Lazio edzője mellékesen beleszállt a Honvédba
Maurizio Sarri, a Lazio edzője 2022. február 9-én – Fotó: Giuseppe Maffia / NurPhot / NurPhoto via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök este az FC Porto a római Lazio ellenfele az Európa-liga nyolcaddöntőjében, a futballmérkőzés előtt pedig Maurizio Sarri vezetőedző a szokásos interjúban a párhuzamként előrántott Honvédra is tett egy régi időkre nézve dicsérő, de a mai csapatról valójában nem éppen felemelő megjegyzést.

„Nem érdekel a Porto komoly európai múltja, ennyi erővel attól is tartanom kéne, hogy a budapesti Honvéddal játsszunk” – mondta egy kérdésre válaszolva a magyar csapat évtizedekkel ezelőtti múltjára utalva.

Sarri úgy folytatta, hogy a korábbi eredmények nem számítanak, az viszont igen, hogy a Porto most nagyon erős csapat, technikás játékosokkal. Nehéz találkozóra számított ellenük.

(lazionews.eu via 444)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!