Gyurcsány nem tudta, hogy hívják a jelöltjét – harsogja a Híradó, de csak rosszul hallanak

2022. február 13. – 14:36

Másolás

Vágólapra másolva

Gyurcsány nem tudta, hogy hívják a jelöltjét, aki éppen mellette állt – adta hírül a deklaráltan kiegyensúlyozott közszolgálati Híradó. Háromperces anyagot készítettek Gyurcsány Ferenc szombat délelőtti kampányeseményéről, természetesen nem tudósítottak róla, hanem a DK-s politikus szakadozó Facebook élőjét használták forrásnak.

A közszolgálati nekifutásnak az lett a végeredménye, hogy az M1 megkaphatja a Nagy Nem Mindegy Vándordíjat, feliratkozva a nem mindegy, hogy túrókúra és a nem mindegy, hogy vidd ki a bilit klasszikusok közé, hogy a kaszát fenegető Béla bácsit már meg se is említsük.

Fotó: Híradó.hu
Fotó: Híradó.hu

Ezt írja cikkében a Híradó: „A DK elnökének az lett volna a dolga, hogy bemutassa pártja helyi választókerületi jelöltjét, a mellette álló Oláh Lajost.

Doktor Oláh Valaki ennek a választókerületnek a jelöltje...

Bár a DK-s politikus neve a molinón is nagy betűkkel szerepelt, Gyurcsány Ferencnek ezt mégsem sikerült eltalálnia.”

Csak hát az sem mindegy, hogy az hangzott-e el, hogy

  • „Itt állunk, Doktor Oláh Valaki ennek a választókerületnek a jelöltje”, vagy csak egyszerűen az, hogy
  • „Itt állunk Doktor Oláh-val, aki ennek a választókerületnek a jelöltje”

Ismerik a mondást, hogy mi nem mindegy a csappal kapcsolatban?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!