Négyszázan játszottak Republicot és Linkin Parkot élőben Dunaújvárosban

2021. november 5. – 09:12

Másolás

Vágólapra másolva

A CityRocks nevű hatalmas flashmob részeként négyszáz zenész gyűlt össze Dunaújvárosban, hogy együtt előadjanak négy dalt. A négyszáz zenész között voltak külföldiek is, a legfiatalabb 8, a legidősebb pedig 72 éves volt.

Maga a felvétel még augusztus 21-én történt, és a hagyományos rockzenei hangszerek mellett volt japán taikoegyüttes és egy gyerekkórus is.

Ez nem az első ilyen projekt, és nem is az utolsó, ugyanis a szervezők azt írják, hogy az erdélyi Bonchidán lévő Bánffy-kastély romjaiban tartották meg az első külföldi flashmobjukat. Az erről készült felvétel később lesz elérhető.

A dunaújvárosi eseményen egyébként a Republic Neked könnyű lehet, Amy Winehouse Rehab, a Linkin Park New Divide és a Pink Floyd Another Brick In The Wall című számát adták elő.

A tömeges rockzenei megmozdulások egyébként elég divatosak lettek az utóbbi években. A legismertebb ilyen próbálkozás talán hat évvel ezelőtt történt, amikor ezer ember adta elő hangszerekkel Olaszországban a Foo Fighters Learn to Fly című számát, amivel az volt a céljuk, hogy rávegyék Dave Grohlt, lépjen fel a zenekarával Cesena városában. A zenekar pedig tartotta a szavát, és még abban az évben felléptek Cesenában, ahol a Learn to Flyjal nyitották a fellépésüket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!