Jay-Z egy nap után törölte is magát az Instagramról

2021. november 04. – 13:37

Másolás

Vágólapra másolva

Egy nap és kétmillió követő után megunta az Instagramot Jay-Z, mert már törölte is a profilját.

Aki tehát őt keresné most a platformon, az csak ennyit lát majd belőle:

Fotó

Az amerikai énekes egyébként egyetlen embert követett, feleségét, Beyoncét, és egyetlen posztja volt a törlésig, amiben megosztotta Jeymes Samuel 2021-es Netflix-filmjének, a The Harder They Fallnak a borítóját, valamint egy instasztorija, amelyben egy számláló mutatja a film premierjéig hátra lévő időt. Jay-Z a film egyik társproducere, és ő jegyzi a zenét is.