Már Jay-Z is fenn van Instagramon, de csak egyetlenegy valakit követett be

2021. november 3. – 17:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2021. november 2. nagy nap volt a nemrég a Hírességek Csarnokába is bekerült amerikai énekes, Jay-Z életében, és még nagyobb rajongóinak életében: csatlakozott az Instagramhoz.

A sztár azonban csak egyetlen egy felhasználót követ, feleségét, Beyoncét, akinek amúgy 216 millió követője van, ami nagyjából az EU lakosságának fele. Első (és eddig egyetlen) posztjaként Jay-Z megosztotta Jeymes Samuel 2021-es Netflix-filmjének, a The Harder They Fallnak a borítóját, valamint egy instasztorit, amelyben egy számláló mutatja a film premierjéig hátra lévő időt. Jay-Z a film egyik társproducere, és ő jegyzi a zenét is.

Jay-Z hivatalos profilját jelenleg 2 millióan követik, de ide a rozsdás mikrofont, hogy mire ezt olvassa, már van az jóval több is.

Fotó: Jay-Z / Instagram
Fotó: Jay-Z / Instagram

Beyoncé és Jay-Z árulják luxusvillájukat is, ami pár hónapja gyanús körülmények között kigyulladt, a helyszínelők a tűz után állítólag a sütőbe gyömöszölt könyveket és egy gázpalackot is találtak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!