Valóra vált egy 97 éves férfi álma, Nadallal teniszezhetett

2021. október 30. – 18:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Leonyid Sztanyiszlavszkij 97 éves, és a legidősebb aktív teniszjátékosként tartja számon a Guinness Rekordok Könyve.

A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) szerint a 90 év feletti korcsoportban ő a 31. a világranglistán, ez egyébként a legjobb helyezése. Sztanyiszlavszkij 30 éves kora óta játszik amatőr szinten.

„Ez egy elegáns sport, jó mozgásforma, és szép játék is. És még valami van a teniszben: kortól függetlenül játszhatod” – mondta Sztanyiszlavszkij korábban a Reutersnek. Az idős sportoló minden napját tornával kezdi, de azért érzi magán a kort, mert nem jár már olyan könnyen, mint 95 évesen.

A Sztanyiszlavszkijnak az volt az álma, hogy egyszer játszhasson Rafael Nadal ellen. Ez az álom pedig be is teljesült, amikor ellátogatott a Rafael Nadal Akadémiára, ahol a spanyol teniszező természetesen igent mondott idősebb kollégájának kihívására.

A játékot Nadal nyerte, de valószínűleg az eredménytől függetlenül is büszke volt magára Sztanyiszlavszkij, akinek másik álma az ejtőernyőzés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!