16 évig úszott a Dunában három német lány palackpostája, Komáromnál fogták ki

2021. október 11. – 15:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Október 9-én a komáromi Szőnyi-szigeteket takarítottuk ki immár harmadik alkalommal. Majdnem 50 zsáknyi hulladékot gyűjtöttünk össze és a szemét között volt egy 2005-ben vízbe dobott palackposta is.”

- írta lapunknak Fehérvári Dávid, a Kisvárosi Önkéntes Szemétszedők Egyesületének elnöke.

A palack és a levél – Forrás: a Kisvárosi Önkéntes Szemétszedők Egyesülete

Mint kiderült, a levelet 16 évvel ezelőtt 3 naumburgi német lány dobta a Dunába Monostoron. Így a posta nem jutott messzire nagyjából 10-15 km-et tett meg a Dunán, de PET palackja és üzenete is olyan jó állapotban maradt fenn 16 évvel később is, mintha csak tavaly lett volna bedobva. Az eset jól megmutatja, hogy a műanyag hulladék valóban képes 100 évekig szennyezni a környezetét.

Szombaton 8 óra leforgása alatt sikerült közvetve felvenni a kapcsolatot a palackot vízbe dobó egyik lánnyal. Johanna 2005-ben volt 13 éves, és elmondása alapján gyerekkorában minden iskolai szünetet Magyarországon töltött a családjával.

Johanna ma 29 éves, és Naumburg/Hessenben él boldog házasságban. Két 2 lánya van, Emma 22 hónapos és Frida majdnem 6 hónapos, írta Fehérvári Dávid.

A levél fordítása nagy vonalakban: „Ezt a palackpostát 2005-ben adta fel három lány, akik Komáromban voltak vakáción.”

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!