Shaquille O'Neal beugrott a közönség közé, és pont az történt, amire számítani lehetett

2021. szeptember 28. – 17:06

Másolás

Vágólapra másolva

Shaquille O'Neal minden idők egyik legismertebb centere volt az NBA-ben, nem csak hatalmas termete és megállíthatatlan játéka, hanem a nagyon szórakoztató személyisége miatt is. Shaq az elmúlt években elemzőként és műsorvezetőként maradt az NBA környékén, mellette pedig elkezdte építgetni a DJ karrierjét is.

Az egykori kosaras DJ Diesel (Shaqet játékosként gőzmozdonynak becézték) néven lépett fel egy ohiói fesztiválon, majd – saját szavaival élve – olyat tett, amit eddig még sosem: ahogy a rocksztárok szokták, beugrott a közönség közé. Ami egy 213 centis, másfél mázsás hegyomlás esetében nem hangzik a legátgondoltabb ötletnek.

Ahogy a videón is látszik, Shaq nekifutásból átvetette magát a színpad előtti kordonon, de a közönség nem igazán tudta sem elkapni, sem megtartani, szóval hamar a földön végezte. Hála az égnek, senki sem szorult alá. Végül öt biztonságinak kellett kiemelnie a tömegből.

A Loudwire egyébként azt is írja, hogy valójában nem ez volt az első alkalom, hogy Shaq a közönség közé ugrott. 2001-ben a 311 nevű rockzenekar koncertjén bukkant fel váratlanul, előadott egy dalt a zenekarral, majd háttal beugrott a közönség közé. Akkor tömeg rövid ideig ugyan, de kicsit szörföztette is az egykori NBA-sztárt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!