Percekig kapaszkodott a lelátóba egy macska Miamiban, lepisilte a nézőket, majd bezuhant egy amerikai zászlóba

2021. szeptember 12. – 16:25

Percekig kapaszkodott a lelátóba egy macska Miamiban, lepisilte a nézőket, majd bezuhant egy amerikai zászlóba
Ebben a pillanatban esett le a macska a stadion tribünjéről – Fotó: Victor Bermudez / via Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Leesett az emeleti tribünről egy macska a miami Hard Rock Stadionban szombaton egy amerikaifutball-meccs közben, írja az MTI. Nem tudni, hogyan került a cica egyáltalán a stadionba, ahogyan azt sem, hogy esett le az emeleti lelátó homlokzatáról.

Mindenesetre döbbenetes izgalmakat hozott az a néhány másodperc, amíg a macska egy vezetékbe kapaszkodva lógott a mélység fölött:

A szurkolók mindenesetre hamar észrevették a macskát, aki rövid kapálózás után ugyan leesett, de szerencsére semmi baja nem lett, mert belehuppant a nézők által rögtönzött hálóként használt amerikai zászlóba.

Később kiderült, hogy a zászlót Craig Cromer, a Miami Egyetem stadionjának létesítményvezetője hozta magával a meccsre, a cicát pedig feleségével, Kimberlyvel együtt kapták el. Cromer a Miami Heraldnak azt mondta, közel két-három percig vártak arra, hogy a macska landoljon – miközben az állat valószínűleg az izgalomból fakadóan lepisilte a szurkolókat.

„Úgy tűnt, mintha soha nem érne véget” – mondta a férfi. Felesége pedig arról beszélt, hogy ennél furcsább dolgot még soha nem látott egy meccsen.

A stadion üzemeltetői később Twitteren azt írták, hogy a macska szerencsés megmenekülésének örömére adományt küldtek a gazdátlan állatokról gondoskodó Humane Society Miami nonprofit szervezetnek, és erre bíztatták a szurkolókat is.

A házigazda Miami Hurricanes csapata egyébként 25-23-ra győzte le az észak-karolinai Appalachian State focistáit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!