Több mint húsz év után újra lesz magyar klubcsapat a FIFA-ban, a Fradi kerül be a játék új részébe

2021. szeptember 9. – 23:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Ferencváros is benne lesz az októberben megjelenő FIFA 22-ben – jelentette be a klub honlapja.

A legnépszerűbb focis videójáték-sorozat új része október elsején fog megjelenni, amiben már alapból benne lesz a magyar bajnokcsapat, így nem kell külön magyar patchet gyártani ahhoz, hogy az ember a Fradival visszavághasson a Barcelonának vagy a Juventusnak a tavaly őszi BL-csoportkörös vereségért.

„A Ferencvárosi Torna Club életében a FIFA 22-ben való megjelenés újabb mérföldkő, hatalmas siker, amelyet a pályán kívül értünk el, de a pályán nyújtott teljesítményünk is kellett hozzá, jó érzés, hogy ismét valamiben elsők tudtunk lenni a magyar klubok közül” – mondta Orosz Pál, a klub vezérigazgatója.

Igaz András, a Sportfive Hungary, az FTC marketingügynökségének ügyvezető igazgatója is azt emeli ki a közlemény szerint, hogy a Fradi első magyar csapatként kerül be a FIFA-ba. „A Ferencváros eredményei mellett a Sportfive nemzetközi kapcsolati hálójának is köszönhetően a Fradi első magyar csapatként léphet ki a virtuális futball nemzetközi piacára és hozhatja még közelebb a klub legnagyobb sztárjait a legfiatalabb fradistákhoz” – mondja.

Bár abban igaza van a Ferencvárosnak, hogy a FIFA 22-ben első (és persze egyetlen) magyar klubként fognak szerepelni, azonban a FIFA-sorozat korábbi részeiben már voltak magyar klubcsapatok. A FIFA 99-be valamilyen furcsa oknál fogva az MTK és az Újpest is bekerült a „Rest of Europe” klubok közé, sőt, az MTK a FIFA 2000-ben is benne maradt valamiért. Aztán a 2001-es rész óta csak a magyar válogatottal lehetett játszani. 2018-ban felvetődött az a pletyka, hogy a Videoton esetleg bekerülhet a FIFA 19-be, de ebből végül nem lett semmi.

A FIFA 99-ben egyébként így nézett ki a fővárosi rangadó:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!