A tévében látta az amerikai férfi, milyen számokat kell megjátszani a lottón, nyert is vele 200 ezer dollárt

2021. szeptember 5. – 17:52

Másolás

Vágólapra másolva

Egy tévéműsorban látott számokat játszott meg egy dél-karolinai férfi a lottón – ezzel pedig 200 ezer dollárt, azaz átszámítva 58,5 millió forintot nyert, írja a CNN. Bár a férfi nem árulta el, hol látta a számokat, a kombinációval 500 ezer az egyhez volt az esélye annak, hogy nyerjen a játékon – és bejött neki.

Az 1, 10, 16, 17 és 18 számsorozatnak nemcsak a férfi, de a nyertes szelvényt kiadó dél-karolinai bolt is örülhetett, hiszen ezzel ők is kaptak 2000 dollár jutalékot a South Carolina Education Lottery játékszervezőitől. A férfihez pedig az adózás után végül 138 ezer dollár (azaz több mint 40 millió forint) jutott, írja a The State.

Dél-Karolina egyébként meglepően szerencsés amerikai állam: nemrég egy másik férfi két héten belül kétszer is nyert a Mega Millions Quick Pick lottóján, először 40 ezer dollárt, majd 11 nappal később még 3 milliót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!