Pont húsz éve jelent meg a metalcore egyik, ha nem a legnagyobb alapvetése

Bevallom, nem mostanában hallgattam utoljára Converge-et, de az éppen ma húsz éves, Jane Doe című legendás albumuk múlt héten teljesen véletlenül mégis felmerült egy beszélgetésben, ahol Rovó Attila kollégám többek közt megkérdezte, hogy éltem-e már, mikor kijött. Élni természetesen már éltem, de öt-hat évesen sajnos még nem ismertem a Converge-et, csak a Human Error nevű legendás magyar crust punk zenekar Life Sentence című lemezét hallgattam.

De azt is csak azért, mert anyukám kölcsönkapta egy ismerősétől, és annyi idősen valamiért remek érzés volt a kocsiban lehúzott ablakkal üvöltetni egy ilyen albumot.

Később azért szerencsére bepótoltam a lemaradást, még élőben is láttam a Converge-et pár éve és több lemezüket is rongyosra hallgattam az utóbbi években. A legtöbbet a 2012-es All We Love We Leave Behindot pörgettem, és meg merném kockáztatni, hogy ez is a kedvencem tőlük, de ettől még majdnem biztos vagyok benne, hogy a 2001. szeptember 4-én megjelent Jane Doe-nál nagyobb hatású lemezt azóta sem csináltak.

A Jane Doe volt Jacob Bannonék első olyan lemeze, amivel igazán átütő sikert tudtak elérni, ami persze nem is volt meglepő, mert a darálós, dinamikus, agresszív és elég kísérletezős hangzáshoz egészen lehengerlő szövegek párosultak, a végeredmény pedig egy kíméletlen, sötét, sokszor disszonáns atomvillanás lett, ami kamionként rohan át az emberen. Persze nem kell nekem elhinni, hallgassák meg nyugodtan, ha már születésnapja van.

A Jane Doe-t már a megjelenése után is imádták a kritikusok és a hallgatók, azóta pedig kirobbanthatatlan a metálos toplistákról, a saját műfaján belül pedig általában legrosszabb esetben is a legjobb három között kap helyet. Dacára annak, hogy akkoriban azért jöttek ki hasonlóan izgalmas metalcore-lemezek, elég csak a We Are The Romansre gondolni a Botchtól, vagy a Liberate The Ex Inferisre a Zaótól. A Jane Doe ráadásul amellett, hogy végérvényesen befuttatta a Converge-et, nagy hatással volt a műfaj többi szereplőjére is – a japán Heaven In Her Arms nevű zenekar például konkrétan az album egyik számáról kapta a nevét –, a Bannon által készített borító pedig lényegében azóta is a zenekar nemhivatalos logója.

Bannont amúgy nemcsak a Converge-ből lehet ismerni, ha valaki eddig nem tette, mindenképpen csekkolja le a Wear Your Wounds nevű szólóprojektnek indult, majd később zenekarrá vált entitást, vagy a frontember tavaly összerámolt szuperprodukcióját az Umbra Vitae-t, melynek Shadow of Life című debütáló lemezét legalább egyszer tényleg érdemes lepörgetni, ha valaki kicsit is szereti a Converge-et.