Tyúkvásárlás, vízimentős esketés, fecskefészek-készítés: avagy ez történik az emberrel, ha hét napon keresztül mindenre igent mond

2021. szeptember 04. – 08:17

Másolás

Vágólapra másolva

Különös kihívást állított maga elé Ivády Gábor, akit egyesek politikusként, mások íróként ismerhetnek (az LMP alapítója, majd parlamenti képviselője, továbbá Ivád község polgármester is volt, emellett 2009-ben megjelent egy gyerekkönyve, egy ideje pedig haikukat publikál). Ivády azt határozta el valamikor a nyáron, hogy egy hétig mindenre igent mond – anélkül, hogy a kérdezők tudnák, hogy ő igenhetet tart.

Ivády a blogjában számol be a kalandjairól, amikbe az sodorta, hogy minden eldöntendő kérdésre igennel felelt. Egyből az első napon például igent mondott a 8 éves fiának arra a kérésére, hogy legyenek tyúkjaik – szerencséjére csak 2-5 darab –, a másnapot pálinkázással kezdte a holland szomszéd unszolása nyomán („dél van és nem mondhatok nemet, sőt lelkesednem kellene az ötletért. Igyekeztem. A második után már könnyebben ment”), majd este a szomszédjaival is innia kellett, ami végül abba torkollt, hogy „megpróbáltam megtanítani nekik a ‘Ne bántsatok soha engem, én a szidást nem érdemlem’ kezdetű nótát”.

Az igenhét emellett többek között azzal járt, hogy

  • elvállalta 1000 novella elolvasását (a leírás alapján ahhoz a közterületi novellapályázathoz előzsűrizett, amely zsűrielnöke lapunk tárcarovatának szerzője, Grecsó Krisztián volt),
  • elvállalta, hogy anyakönyvvezetőként összead egy ifjú párt, amely része volt az, hogy „a fiatalok becsónakáztak egy tó közepére, ahol a vőlegény elejtette az evezőt. Ekkor én David Hasselhoffként beugrottam a vízbe, a háttérben elindult a BayWatch zenéje és kihúztam őket a partra” (ennek apropóján egyébként kiderült, hogy ő tartja a leggyorsabb és leghosszabb hazai házasságkötési szertartás rekordját 20 másodperccel és 8 órával),
  • csináltak fecskefészket,
  • egy féltett távirányítós repülőjét odaadta a középső fiának, aki azt 28 másodperc alatt összetörte,
  • leállt a cigizéssel,
  • meg kellett tudnia, milyen virág a hajnalka, amit egy ismerőse kerítésére kell felfuttatnia,
  • meg kellett oldania, hogy „a felfújható medence vize napközben egy csőrendszer segítségével melegedjen mivel a családnevünk Ivády és nem Schirilla”.

Az igenhétnek, mint a posztjaiból kiderül, számos tanulsága volt, „hihetetlen, hogy egyetlen hét alatt mekkora utat jártam be a kiszolgáltatottságtól indulva, a legérdekesebb felfedezésekig”, írja egy helyen. És hamarosan, ahogy ígéri, újabb utat fog bejárni, akkor ugyanis úgy fog igenhetet tartani, hogy a környezetét előre tájékoztatja arról: mindenre igent fog mondani (ami nem törvénysértő, erkölcstelen vagy nem sodorja anyagi csődbe).

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!