100-200 ezer forintért kaphatóak az olyan farmernadrágok, amilyet Rogán Antal viselhetett

2021. szeptember 1. – 20:16

frissítve

100-200 ezer forintért kaphatóak az olyan farmernadrágok, amilyet Rogán Antal viselhetett
Rogán Antal Kásler Miklóssal találkozik a Karmelitában 2021. augusztus 31-én – Fotó: Kásler Miklós Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

„Urizálni úri gyerekek tudnak, én parasztgyerek vagyok, annak születtem”

mondta néhány évvel ezelőtt Rogán Antal. Ezt a mondatát azóta sokszor idézték, és most újra aktuálissá vált, ugyanis a miniszter kedden egy olyan farmernadrágban találkozott Kásler Miklóssal egy hivatalos megbeszélésen, amilyeneket 100 és 200 ezer forint közötti összegekért vagy még drágábban árulnak.

A sliccnél látható piros címkére van ráírva a Dsquared2 márkanév, de a nadrágnak csak a felső része látszik a Káslerrel közös fotón, így a pontos típust nem egyszerű megállapítani. Mindenesetre a márka weboldalán végig lehet nézni a férfi farmereket, és ott az ilyen nadrágok ára 570 dollár (167 ezer forint) és 890 dollár (261 ezer forint) között mozog, de vannak drágábbak is.

Több száz dollárba kerülnek az ilyen márkájú farmerek – Forrás: Dsquared2.com
Több száz dollárba kerülnek az ilyen márkájú farmerek – Forrás: Dsquared2.com

Az persze nem vitás, hogy a jövedelméből bőven futja ilyesmire, a vagyonnyilatkozatából ugyanis kiderült, hogy több mint 822 millió forintos megtakarítással vágott neki az idei évnek. Ez nem csak a miniszteri jövedelméből jöhetett össze, hiszen Rogán a közéleti szerepvállalása mellett feltaláló is. A rejtélyes találmány 2017-ben szerepelt először a vagyonnyilatkozatában, akkor 25 milliót kapott érte, majd 2018-ban 42 milliót, 2019-ben 197 milliót, 2020-ban pedig 157,8 millió forintot hozott a konyhára.

Megkérdeztük a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjétől, hogy valóban százezres tétel volt-e a nadrág, és ha igen, akkor ez mennyire egyeztethető össze az urizálást elutasító korábbi kijelentésével. Megírjuk, ha kapunk választ.

Rogán néhány évvel ezelőtt a Louis Vuitton-csoporthoz tartozó olasz márka, a Berluti egyik táskáját hordta, azt nem mondta meg, hogy mennyibe került, de azt elárulta, hogy zaciban vette. Nem sokkal azután, hogy a sajtó megírta, milyen táskája van, 1,1 millióért elárverezte, és azt mondta, a pénzt jótékony célra fordította. Később azzal került be a hírekbe, hogy helikopterrel utazott egy sztárlagziba, majd ezt letagadta, de később kénytelen volt elismerni, mert szembesítették az utazásról készült fotóval. Mint mondta, a helikopteres cég tulajdonosa jóban volt akkori feleségével, és a szolgáltatás árát lebarterezték egymás között.

Néhány hónappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy Rogán nagy erőkkel kerüli a nyilvánosságot, a minisztert két hónapon át szerettünk volna megszólaltatni harmadik felesége milliárdos földügyéről. Közben vezető kormánypárti politikusoktól próbáltuk megtudni, mit is csinál pontosan Orbán nélkülözhetetlen minisztere.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!