Senki nem lazul úgy, mint ez a rozmár

2021. augusztus 21. – 22:31

Másolás

Vágólapra másolva

Inspirációt keres a vasárnapi pihenéshez? Ne keressen tovább, mi már megtaláltuk és most meg is mutatjuk. Íme a Wally, a sarkvidéki rozmár, amint egy motorcsónakban pihent az írországi Crookhaven partjainál még szerdán:

Fotó: PA Images via Reuters Connect/Niall Carson
Fotó: PA Images via Reuters Connect/Niall Carson

És ha már itt járunk, eláruljuk azt is, hogy honnan lehet Wally ismerős a Telex olvasóinak (azon túl persze, hogy egyik fekvő mázsás hústorony, olyan mint a másik). Hát onnan, hogy ő az a hatalmas, 800 kilós állat, aki elaludt egy jéghegyen és egészen Írországig úszott, még márciusban, később pedig felbukkant Wales partjainál, sőt Anglia és Franciaország környékén is. Tavasz óta nagyjából 4000 kilométert tehetett meg összesen Nyugat-Európa partjai körül és mivel rendszeresen felmászik különböző vízijárművek fedélzetére héderelni, több motorcsónakot is elsüllyesztett már.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!