Nem Magyarország fog legközelebb kilépni az EU-ból a fogadóirodák szerint

2021. augusztus 19. – 09:47

Másolás

Vágólapra másolva

Bár a kormánypárti megmondó szerint eljött az ideje, hogy komolyan fontolóra vegyük kilépésünket az Európai Unióból, a fogadóirodák nem adnak túl nagy sanszot a HUXIT-nak. A bukmékereknél a magyar kilépésnek csak a 6. legmagasabb oddsa van, szerintük Olaszország lehet a britek után a következő távozó.

A bukmékerirodák Fricz Tamás megnyilatkozása ellenére sem veszik készpénznek a magyar kilépést az EU-ból. Bár a fideszes politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója múltkori nyilatkozatában a szokásosnál kicsit erősebben lépett rá az euroszkeptikus pedálra a dodzsemben, a nemzetközi fogadóirodáknak a jelek szerint még több időbe telik, hogy komolyabban fontolóra vegyék a HUXIT fontolóra vételét. És még csak nem is a lengyelek esetleges távozását gondolnák legvalószínűbbnek.

Jelenleg öt jegyzett fogadóirodánál lehet tippelni rá, hogy melyik uniós tagállam lépne ki, vagy lépne ki leghamarabb az EU-ból. Talán meglepő, hogy mindegyiknél elég simán Olaszország vezet: egy a háromba adják, hogy ha lesz Nagy-Britannia után újabb kilépő, akkor Róma lesz az, annak ellenére is, hogy 1957-ben náluk írták alá az Európai Közösséget megalapozó Római szerződést, hogy Olaszország az EU alapító tagja, és hogy a jelenlegi miniszterelnökét Mario Draghinak hívják, aki az Európai Központi Bank korábbi elnöke. Igaz, a kormánykoalícióban ott van három euroszkeptikus párt, az Öt Csillag, valamint Orbán két kvázi szövetségese, Salvini Legája és a Fratelli, a posztfasiszta Olasz Fivérek is.

Az olaszok után a fogadóirodáknál a potenciális kilépők között egy másik déli tagállam, Görögország következik (1:6), majd a jövőre választások elé néző, Le Pen második helyével számoló Franciaország (1:7), azután Hollandia és Csehország (1:12-ben adják mindkét országot). Magyarország Lengyelországgal lényegében holtversenyben csak ezután jön a 6-7. helyen, a HUXIT-ért 14-szeres pénzt lehetne nyerni az előnyösebb oddsokat kínáló irodáknál.

Más ajánlatok között szemezgetve: ebben a pillanatban úgy 1:4-be adják, hogy 2024-ben Biden újraválasztják Amerikában (azt nem tudni, hogy Afganisztánt ebben a tekintetben mennyire árazták már be), ebben a versenyben csak kicsivel előzi meg alelnökét, Kamala Harrist és Trumpot – és arra is lehet tippelni, hogy egyesül-e két éven belül Észak- és Dél-Korea.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!