Több mint félmillió forintnyi összeget fizettek végül a Diana hercegnő esküvőjéről származó tortaszeletért egy aukción

2021. augusztus 11. – 18:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy brit dizájner pár éve 75 millió dollárért készített tortát egy meg nem nevezett, egyesült arab emírségekbeli megrendelőnek, ehhez képest semmiség volt az a pár száz font, amit egy szelet tortáért kértek egy árverésen, pláne, hogy az a torta a világ egyik leghíresebb esküvőjéről származik, írta kollégám két hete.

A Károly herceg és Diana hercegnő negyven évvel ezelőtti esküvőjéről származó tortaszeletet ugyanis az aukciós ház 2–300 font (84–126 ezer forint) közötti összegre várta, és bár az AP azt írta korábban, hogy akár 500 fontig (210 ezer forint) is felmehet a licit, a valóság ennél is többet hozott ki a dologból:

egy leedsi jelentkező végül 1850 (780 ezer forint) fontot fizetett a tortaszeletért – írja a BBC.

A lap szerint a Dominic Winter aukciósház által árverésre bocsátott tortaszeletért hatalmas volt az érdeklődés; az Egyesült Királyságból, az USA-ból, de Közel-Keletről is érkeztek ajánlatok.

Az 1981. július 29-én történt menyegzőn 23 tortát szolgáltak fel, az egyikből kapott egy szeletet az anyakirálynő udvartartásának egyik tagja, Moyra Smith. Az asszony azonban nem puszilta be másnap a reggeli kávé mellé az édességet, mint azt százból 99 ember tette volna, hanem lefóliázva eltette egy dobozba és felcímkézte. Smith családja aztán 2008-ban eladta a relikviát egy gyűjtőnek, és most új gazdára talált.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!