Beperelte egy orosz nő a McDonald'sot, mert annyira megkívánta a reklámjuk miatt a sajtburgert, hogy kénytelen volt megtörni a nagyböjtjét

2021. augusztus 7. – 13:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

14 dollárra (kicsit több mint 4000 forint) perli egy orosz nő a McDonald's gyorsétteremláncot, amiért annyira megkívánta a reklámjuk miatt a cég hamburgerét, hogy kénytelen volt megtörni a saját böjtjét.

A Kszénia Ovcsinnyikova azt állítja, hogy amikor meglátta a Meki hirdetését, egyszerűen nem tudott segíteni magán, és kénytelen volt enni egy hamburgert. Az eset még 2019-ben történt, és az omszki nő éppen nagyböjtöt tartott, amelynek értelmében nem ehetett volna baromfit, tojást és tejterméket sem.

Éppen ezért rázta meg annyira, mikor meglátta a McDonald's sajtburgeres és csirkefalatkás hirdetését, és hiába tartja az egyhónapos böjtöt 16 éve, nem tudott uralkodni magán, és végül vásárolt magának egy sajtburgert.

Szerinte a cég a reklámmal fogyasztóvédelmi törvényt sértett, egyben megsértette a vallását is. Éppen ezért az erkölcsi sérelem miatt ezer rubelre, vagyis kicsit több mint 4000 forintra perli a céget. (Fox News)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!