Sorban második nap kapták lelátói kötögetésen az olimpiai bajnok brit műugrót

2021. augusztus 2. – 13:05

Sorban második nap kapták lelátói kötögetésen az olimpiai bajnok brit műugrót
A lelátón kötögető brit olimpiai bajnok, Tom Daley – Fotó: Antonio Bronic / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Különleges hobbinak hódol a lelátón a britek olimpiai bajnok műugrója, a Tokióban 10 méteres szinkronugrásban Matty Lee-vel győztes Tom Daley: vasárnap és hétfőn is azon kapták, hogy egy hatalmas pulóvert kötöget, amin a brit lobogó, illetve az olimpia ötkarikás logója látható.

Daley vasárnap a női 3 méteres műugrás döntője, majd hétfőn a férfi 3 méteres műugrás selejtezője alatt ügyködött nagyban azon, hogy minél előbb elkészüljön a pulóver. A sportoló korábban arról beszélt, hogy 2020-ban, a koronavírus miatti lezárások idején kezdett el kötni és horgolni, leginkább azért, hogy ne csavarodjon be a bezártságban. „Az egyetlen dolog, ami az egész folyamat alatt megőrizte a józan eszemet, az a kötés, a horgolás és mindenféle varrás iránti szeretetem” – mondta korábban a Yahoo cikke szerint.

A brit olimpikon, aki az aranyérme után úgy nyilatkozott, hogy

„Elképesztően büszke vagyok, hogy azt mondhatom, meleg vagyok és olimpiai bajnok. Amikor fiatalabb voltam, azt gondoltam, nem érhetek el semmit, azért, aki vagyok. Az, hogy most olimpiai bajnok vagyok, megmutatja, hogy bármit elérhetsz”,

saját Instagram-oldalt is fenntart a mindenféle kötött dolgainak, ezt több mint 450 ezren követik, de a követők száma rohamosan emelkedik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!