Sziklák közé sodródott Alaszkánál egy kardszárnyú delfin, hatórás akcióval sikerült megmenteni

2021. augusztus 2. – 13:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hatméteres gyilkos bálnát mentettek meg Alaszka partjainál szamaritánusok, írja a Daily Mail. Ahogyan a TikTokra kitett videón is látszik, a kardszárnyú delfinre folyamatosan vizet öntöttek, hogy nedves maradjon – mindaddig, amíg egy dagály nem sodorta tovább.

A delfinfélék közé tartozó „bálnát” valószínűleg egy dagály sodorta a partra, azonban beszorult a sziklák közé, így nem tudott továbbúszni. Még csütörtök reggel vették észre az állatot a kanadai Prince of Wales-szigeten, nem sokkal később pedig egy alaszkai magánjacht kapitánya, Chance Strickland kezdett életmentő akcióba, írja a brit lap.

Strickland hallotta, ahogy az orka a környéken úszó gyilkos bálnákat hívogatja.

„Nem beszélek sokat bálnául, de nem tűnt igazán izgatottnak. Könnyek folytak a szeméből, az azért elég szomorú volt”

– mondta a New York Timesnak. A magánjacht után jött segédkezni szamaritánusok egy csoportja, akik láncot alkotva adogatta egymásnak a tengervizet vödrökben a parttól a delfinig. A víz felélénkítette az állatot, hangokat adott ki, és a farkát is felemelte.

A sziklák közé szorult kardszárnyú delfin – Fotó: Tara Neilson / Twitter
A sziklák közé szorult kardszárnyú delfin – Fotó: Tara Neilson / Twitter

Végül kiértek az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) munkatársai is, akik egy géppel permeteztek tengervízködöt a delfinre – ami egyrészt hűsítette őt, másrészt elijesztette a körülötte repdeső madarakat is.

Körülbelül hat órán át volt a kardszárnyú delfin a parton, amíg a dagály vissza nem sodorta az óceánba. „Eleinte kicsit lassan mozgott, kissé kanyargott, de aztán végül visszaúszott a tengerbe” – mondta a New York Timesnak Julie Fair, az NOAA szóvivője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!