Dániában felhúzták a világ legnagyobb homokvárát

2021. július 8. – 08:22

Dániában felhúzták a világ legnagyobb homokvárát

Másolás

Vágólapra másolva

Egy népszerű anekdota szerint az 1992-es futball-Európa-bajnokságot megnyerő dán válogatott tagjait a strandokról kellett összeszedni, amikor kiderült, hogy be kell ugrani a jugoszláv csapat helyett. Ez nem egészen így történt, de most a Eb árnyékában azért kiderült, hogy nagy dolgokra képesek a dánok a tengerparti strandon.

Ez a nagy dolog most konkrétan a világ legmagasabb homokvára, amely 21,16 méter magasra tör, és így három métert vert a korábbi rekorderre. A várat profik emelték, felejtsük el a kislapát, kisvödör technológiát, munkagépek pakolták a közel ötezer tonna homokot a várhoz, amit egy faszerkezet tart.

A várat harminc homokszobrász díszítette fel, életképek mellett koronavírust idéző motívumok is felkerültek rá.

A tervek szerint a rekorder homokvárat a télig lehet látogatni Blokhus városában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!