Több tízezer fontot akart kicsalni a biztosítójától a sérülést tettető amatőr focista, félpályás góllal buktatta le magát

2021. július 5. – 21:33

Másolás

Vágólapra másolva

Egy félamatőr angol futballista, Callum Saunders egy 2017 márciusában történt közlekedési baleset után több mint 55 ezer fontot akart kicsalni a biztosítójától. Azt állította, hogy a lába súlyosan megsérült, ami akadályozza a munkavállalásban. Csakhogy ebből semmi sem volt igaz.

Az akkor a nyolcadosztályú Haywards Heath Town FC-ben játszó Saunders 2019. február 5-én alighanem élete gólját szerezte. A Three Bridges elleni meccs 69. percében a félpályáról lőtt hatalmas szabadrúgásgólt. A kapus enyhén szólva sem állt a helyzet magaslatán. A szépségdíjas találattal 3-3-ra egyenlítettek, majd egy 100. percben (!) esett góllal 4-3-ra nyertek. A meccs embere Saunders lett, aki csapata valamennyi góljában benne volt: két gólt és két gólpasszt jegyzett.

Saunders félpályás gólját a média is felkapta, és a Soccer AM nevű showműsorban is mutogatták a Sky Sportson. A legtöbb hétvégi futballista egész életében csak álmodozik arról, ha ha csak öt perce is, de híres játékos legyen belőle. Saunders azonban nem tartozott közéjük, neki ez a gól egy rémálom kezdete volt, amivel lebuktatta magát.

A gólját a biztosítási nyomozók is látták, és rájöttek, hogy a lábsérülése hazugság volt. Az Aviva biztosító a Brighton megyei bíróságon többek között ezzel a góllal bizonyította, hogy Saunders eltúlozta a sérülése mértékét. Miután szembesítették mindezzel, Saunders elismerte, hogy a követelése alapvetően tisztességtelen volt, és beleegyezett, hogy a bíróság visszavonja a biztosítási igényét, és még 5000 font költség megfizetésére is kötelezték.

A futballista elleni vizsgálatot a Clyde&Co ügyvédi iroda végezte, a vizsgálatot vezető Damian Rourke azt mondta: „Callum Saunders talán örülhetett, hogy a gólja bekerült a Soccer AM műsorba, de végül kiderült, hogy ez egy hatalmas öngól volt a részéről. A törvény nagyon egyértelmű: ha valaki anyagi haszonszerzés céljából eltúloz egy sérülést, a bíróság elutasíthatja a keresetet, és megbüntetheti.”

A jelenleg 33 éves Saunders 2015 és 2019 között volt az Isthmian League délkeleti divíziójában szereplő Haywards Heath játékosa, ami után a szintén nyolcadosztályú Horsham FC-hez szerződött. Az utolsó hír tavaly szeptemberi róla, ebben új csapata azt írja, hogy porckorongsérv miatt megműtötték a hátát, és kérdéses, hogy mikor léphet újra pályára.

(The Argus, Daily Mail)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!