Kovács Ákos nem érezte úgy, hogy méltó rá, de szerencsére mégis megcsinálta a Budapesten tartott egyházi kongresszus himnuszát

2021. június 23. – 08:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A hárítások története ez a munka. Először arra kértek fel, hogy én írjak egy új himnuszt, de erre abszolút nem érzem méltónak magam, hiszen az egyházzene nem az én asztalom. Ezután meghirdettek egy pályázatot, de a beküldött művek között nem találtak olyat, amit igazán jónak ítéltek”

– fogalmazott Kovács Ákos, vagy ahogy a magyar közönség talán jobban ismeri, „Ákos” a Kossuth rádiónak. A téma az idén Budapesten tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnusza volt. Az új himnuszt producerként gondozó Ákos gondozásában végül az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus himnuszának áthangszerelt változata mellett döntöttek, ahogy a NEK sajtóirodája pontosítási kérésében írta,

„A Magyar Püspöki Konferencia és a NEK döntött úgy megőrizzük a 38-as himnuszt és Ákos ”felfrissíti„. Ekkor adta ki Ákos a feladatot Pejtsik Péternek.”

Az eredmény itt hallható:

A kongresszusra egyébként született egy imázsfilm is, ebben a himnuszt előadó énekesek adják elő három fiatal megtérésének történetét. A csavaros minifilm forgatókönyvét szintén Kovács Ákos írta:

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról, arról, hogy mikor lesz, mi ez, mit jelent az egyház számára, valamint miért látogat el rá a pápa is, itt írtunk hosszan. És ha már pápa: biztos felmerült önökben is, mit fognak hallgatni azok a látogatók, akik külföldről érkeznek a kongresszusra. Tessék:

(Híradó)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!